Ferencváros: aláírt a magyar U-válogatott csatár

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.02.20. 15:57
null
Az FTC bejelentette Ugrai szerződtetését (Fotó: <a href="http://www.fradi.hu" target="_blank">fradi.hu</a>)
A Ferencváros labdarúgócsapata a hivatalos honlapján megerősítette korábbi hírünket, mely szerint szerződtette a Haladás csatárát, Ugrai Rolandot.

„Élvonalbeli labdarúgócsapatunk a mai napon leigazolta a Szombathelyi Haladás 21 esztendős játékosát, Ugrai Rolandot. Az U19-es és az U21-es magyar válogatottban is szerepelt támadó csütörtökön írta alá a szerződését a Ferencvárosi Torna Clubhoz. Ezzel Ugrai Roland csapatunk harmadik téli igazolása, Dibusz Déneshez hasonlóan ő is fiatal, magyar, tehetséges labdarúgó. Rajtuk kívül még a 23 esztendős Mateo Pavlovic érkezett klubunkhoz, a Werder Brementől kölcsönbe” – írja a fradi.hu.

„Ugrai Roland a 2009–2010-es szezonban került fel a Haladás első csapatához. Érdekesség, hogy az Európa-ligában előbb debütált, mint az NB I-ben: a játékos mindössze 16 esztendős és nyolc hónapos volt, amikor csereként beállt az Elfsborg elleni selejtezőn. Kevesebb mint egy hónapot kellett rá várnia, hogy a magyar bajnokságban is bemutatkozzon. Első felnőttszezonjában két élvonalbeli mérkőzésen lépett pályára, és megszerezte az első találatát is – még ekkor sem töltötte be a 17. életévét. Ezzel egyébként a magyar élvonal legfiatalabb gólszerzője a mai napig. Ugrai egyre több szerepet kapott a szombathelyi együttesben, a következő idényben négy első osztályú, három Ligakupa- és egy Magyar Kupa-összecsapáson szerepelhetett. Ugrai fejlődése töretlen maradt, így hamarosan alapemberré vált a Haladásban. A fiatal futballista a Haladás mellett az U21-es válogatottnak is alapembere volt, az Európa-bajnoki selejtezősorozat öt mérkőzésén is pályára lépett" – mutatta be az új csatárt a fradi.hu. Arról nem ír a hivatalos honlap, hogy a játékos mennyi időre kötelezte el magát.

A békéscsabai születésű, de a Haladásban nevelkedő csatár 48 meccsen hét gólt szerzett az NB I-ben, a Haladás közlése szerint három évre írt alá a Fradihoz.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Dibusz Dénes (Pécsi MFC), Mateo Pavlovic (horvát, Werder Bremen – Németország, kölcsönbe), Ugrai Roland (Haladás)
Távozott/távozhat:Gerson Guimaraes Ferreira Junior (brazil, Petrolul Ploiesti – Románia), Jack Tuijp (holland, ?), Mark Otten (holland, ?), Arsenio Valpoort (holland, ?)
Kiszemeltek: Vitalij Balasov (ukrán, Csornomorec Odessza, legutóbb kölcsönben Hoverla Uzshorod – Ukrajna, próbajáték)

 

Legfrissebb hírek

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
1 órája

Borbély Balázs: Okos, intelligens, érett futball kell Zabrzéban

Európa-liga
2 órája

Cadu: A tengerparti esküvő után jöjjön az európai kupaősz!

Európa-liga
11 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:50

Mourinho, Vinícius és a Real Madrid a Fradi ellen – fotók a meccsről

Minden más foci
2026.08.09. 12:08

„A Ferencváros mintha tétmeccsre jött volna ki” – így látták a Real Madrid–FTC mérkőzést a spanyol újságírók

Minden más foci
2026.08.09. 09:29

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24

José Mourinho: Látszik, hogy az FTC magas intenzitással játszik

Minden más foci
2026.08.09. 08:12