Felkészülés: a Balmazújvárost már könnyedén legyőzte a DVSC

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.02.01. 16:27
A KTE-Phoenix Mecano elleni 6–4-es vereség után a másodosztályú Balmazújvárossal is megmérkőzött a Debreceni VSC-Teva labdarúgócsapata felkészülési mérkőzése, és 3–0-s győzelmet aratott – számolt be róla a Loki hivatalos honlapja, a dvsc.hu.

A DVSC irányította a játékot, és a 13. percben Dusan Brkovics révén a vezetést is megszerezte: Bouadla bal oldali szöglete után a szerb védő nyolc méterről a bal alsóba lőtt. Nagyon beszorultak a vendégek, csak ritkán lépték át a felezővonalat. Később csökkent a nyomás, de veszélyt ekkor sem jelentett a Balmazújváros. A 41. percen Sidibe 12 méterről talált a hálóba – olvasható a beszámoló a debreceni klubhonlapon.

A szünet után kezdetben kiegyenlített volt a játék, majd a Loki ismét átvette az irányítást. Az 56. percben növelte az előnyt a DVSC, Selim Bouadla ívelt Kertész Tamáshoz, aki 13 méterről, jobbról a kapus fölött a hálóba emelt. Uralta a meccset hazai csapat, a fiatalok is hajtottak, küzdöttek, de nagy helyzet már nem alakult ki. A találkozót a DVSC nyerte meg 3–0-ra.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
DVSC-TEVA–BALMAZÚJVÁROS 3–0
(2–0)
Debrecen. Vezette: Veizer
DVSC: Slakta – Króner, Szatmári, Morozov (Györky, 69.), Brkovics (Suskó, a szünetben) – Bouadla, Spitzmüller, Berdó, Ferenczi J. (Kondás, 71.) – Seydi (Kertész, a szünetben), Sidibe (Balogh N., 71.)
BALMAZÚJVÁROS: Mester – Vachtler, Papp F. (Sárközi, 64., Bakos, 78.), Forgács, Németh – Demjén, Kónya, Müller (Oláh, 64.), Virágh (Nagy R., 64.) – Pintér – Belényesi (Karacs, 68.)
Gólszerző: Brkovics (13.), Sidibe (41.), Kertész (56.)
Forrás: dvsc.hu

Legfrissebb hírek

Tóth Milán ügynöke: Hallott egy reccsenést, mégsem tűnt ennyire súlyosnak a sérülés…

Labdarúgó NB I
6 órája

„A térde stabil, valószínűleg a szalagjai húzódtak meg” – Ferenczi István a megsérülő Tóth Milán állapotáról

Labdarúgó NB I
2026.10.16. 23:07

Így szakította meg rossz sorozatát az MTK a bajnokságban – képgaléria

Labdarúgó NB I
2026.10.16. 22:33

Komáromi bombagólja három pontot ért az MTK-nak, a Vasas emberelőnyben sem tudott egyenlíteni

Labdarúgó NB I
2026.10.16. 21:55

Változtatott az MLSZ, mégis lehetnek nézők a Honvéd–DVSC bajnoki meccsen

Labdarúgó NB I
2026.10.16. 16:52

A Nyíregyháza ellen duplázó Arthur Henrique: Trófeákat szeretnék nyerni a ZTE-vel

Labdarúgó NB I
2026.10.16. 14:29

Az Újpest három meccse gólt sem lőtt a PAFC-nak; a Fradi még sosem kapott ki Kisvárdán

Labdarúgó NB I
2026.10.16. 14:22

Hinora Kristóf: Nem tartom reálisnak a jelenlegi helyezésünket

Labdarúgó NB I
2026.10.16. 12:19