Példakép helyett - Thury Gábor írása Novák Dezsőről

2014.02.27. 22:26
Novák Dezső halála kapcsán megjelent cikkhez száznegyvenketten szóltak már hozzá, amikor ezeket a sorokat papírra vetem. Kevés szó esik a hátvéd sportbeli érdemeiről, a kommentelők nagy része egymással perel, kegyeletsértés-e szóba hozni a védő ügynökmúltját vagy sportoldal lévén pusztán a sportsikerek felelevenítése ildomos?

Szögezzük le, mindannyian, akik ebben a kérdésben pro vagy kontra állást foglalunk, ezt olyan országban tesszük, ahol nincsen ügynöktörvény. Szöveg persze van, hogy nem a jelentők az igazi bűnösök, hanem az őket mozgató kegyetlen gépezet, a besúgók pedig gyakorta érvelnek azzal, hogy semmi lényegeset nem jelentettek társaikról, amit azok ellen fel lehetett használni. Viszont azt is megjegyzem, nem kell ahhoz törvény, hogyan ítéljük meg a bűnösöket/áldozatokat.Szögezzük le, mindannyian, akik ebben a kérdésben pro vagy kontra állást foglalunk, ezt olyan országban tesszük, ahol nincsen ügynöktörvény. Szöveg persze van, hogy nem a jelentők az igazi bűnösök, hanem az őket mozgató kegyetlen gépezet, a besúgók pedig gyakorta érvelnek azzal, hogy semmi lényegeset nem jelentettek társaikról, amit azok ellen fel lehetett használni. Viszont azt is megjegyzem, nem kell ahhoz törvény, hogyan ítéljük meg a bűnösöket/áldozatokat.

A blog teljes szövegét ide kattintva olvashatja el.

 

 

Legfrissebb hírek

Az FTC felszabadultan játszva mutatná meg a női vízilabda BL-döntőben, hogy mire képes igazán

Vízilabda
5 órája

A Ferencváros 17 éves csatárral kötött szerződést

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:47

Gróf Dávid: Ez a fejezet lezárult, meglátjuk, merre visz az élet

Labdarúgó NB I
2026.06.10. 11:18

NB I: több játékost is igazolt az MTK, a Fraditól ketten távoztak– körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.09. 15:17

Népsport: amikor a Ferencvárosnak jó volt az egy pont…

Népsport
2026.06.09. 10:33

Ajánlatot kapott a Ferencváros Makreckisért – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.06.09. 10:15

Az ETO és az FTC is elkezdte a felkészülést a következő idényre

Labdarúgó NB I
2026.06.08. 19:30

A Ferencváros U17-es gólvágóját nagy múltú olasz klub teszteli – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.08. 09:50
Ezek is érdekelhetik