PMFC: a három próbázóból kettőt tovább tesztelnének

2014.01.24. 18:32
A labdarúgó NB I-ben szereplő PMFC szakmai stábja elköszönt a hétfőn próbajátékra érkező montenegrói védőtől, Radule Zsivkovicstól, ellenben a szerb balhátvédet, Boriszlav Szimicset és a kapust, Pogacsics Krisztiánt tovább tesztelik.

Lőrincz Emil vezetőedző a klub hivatalos oldalának a HNK Cibalia elleni felkészülési mérkőzésen pályára lépő próbajátékosokról elmondta, habár egy félidei játékból messzemenő következtetéseket nem lehet levonni, ennek ellenére Biroszlav Szimics remek bal lábbal rendelkezik, jól mozgott a pályán, ugyanakkor a védekezéseknél hiányolták az agresszivitását. Ő továbbra is a csapattal készül, szombaton pedig ismét pályára léphet a Siófok ellen.

A Cibalia elleni második félidőben, úgyszintén balhátvédposzton játszott Radule Zsivkovics, aki védekezéseknél sokkal harcosabb volt, viszont az előre futballban kevesebbet tudott hozzátenni a játékhoz. A montenegrói játékos már vissza is tért hazájába, így ő biztosan nem lesz a PMFC játékosa.

A kapus, Pogacsics Krisztián edzésen nyújtott munkájával kapcsolatban pozitív vélemény alakult ki. A felkészülési mérkőzésen viszont nem akadt olyan feladata, amiről meg lehetett volna állapítani, valójában mire is képes. A Romániából hazatérő 189 centis kapus jelenleg máshol tartózkodik, de jelezte a szakmai stábnak, szívesen részt venne további próbajátékon.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PÉCSI MFC-NÉL
Érkezők:Molnár Péter (Kozármisleny – lejárt a kölcsönadási szerződése)
Távozott/távozhat: Dibusz Dénes (Ferencváros), Gaál Miklós (Kozármisleny), Djordje Jocsics (szerb, ?), Pölöskey Péter (Debreceni VSC – kölcsönből vissza?), Eke Uzoma (nigériai, SV Sandhausen – Németország)
Kiszemeltek: Carlos Indiano (spanyol, Albacete Balompié – Spanyolország), Pogacsics Krisztián (szabadon igazolható, legutóbb FC Bihor – Románia), Boriszlav Szimics (szerb, Szindjelics Beograd – Szerbia), Radule Zsivkovics (montenegrói, Mladoszt Podgorica – Montenegró)

 

Legfrissebb hírek

Távozó kölcsönjátékosok – az MTK-nál és Nyíregyházán is

Labdarúgó NB I
1 órája

Új szerződést kínáltak neki, mégis távozik az albán védő Nyíregyházáról

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:00

NB II: sok távozó a DVTK-nál, a Vidinél, Csákváron és Kécskén, a Kecskemét már öt játékost szerződtetett – átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2026.06.12. 13:57

A DVSC-től szerződtetett U-válogatott játékost a Vasas

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 12:25

Nyíregyháza: Muhamed Tijani visszatér Prágába – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 11:30

Közel az egyezség az Újpest és a Puskás Akadémia között – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 10:58

MTK: aláírásra várják a fél éve eladott kapust, Kenesei is visszatér – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 10:16

DVSC: megvan az egyezség a Feyenoorddal, érkezik az U-válogatott játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 09:36
Ezek is érdekelhetik