– Kemény volt az ősz.
– Nem volt egy diadalmenet, az biztos – sóhajtott fel Horváth Ferenc, a tavaszi folytatást a tizenharmadik helyről váró MVM Paks vezetőedzője. – Mielőtt Paksra kerültem volna, a karrierem szépen ívelt felfelé, aztán kénytelen voltam rádöbbenni, nem minden úgy megy, ahogy Horváth Feri szeretné. Nem is volt könnyű feldolgozni, hogy nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy szeretném. De hogy minden rosszban van valami jó: az elmúlt három hónapban többet tanultam, mint az azt megelőző években. Ami velem, illetve a csapattal történt, ráébresztett arra, hogy edzőként milyen hiányosságaim vannak.
– Úgymint?
– A sok aprósággal nem untatnám, inkább a legfontosabbat emelem ki. A jövőben jóval radikálisabbnak kell lennem! Drága Bicskei Berci bácsi mondta egyszer: minden megvan bennem ahhoz, hogy jó edző legyek, csak nem vagyok elég g... Nos, mostantól az leszek.
– Szegény futballisták...
– Nem kell őket félteni. Az, hogy bekeményítek, az emberi kapcsolatokat nem befolyásolja. A teljesítményünket viszont, remélem, igen.
– Már megbocsásson, de kívülről nem úgy tűnt, hogy eddig kesztyűs kézzel bánt volna a játékosokkal.
– Akkor is keményebbnek kell lennem! Vannak elveim, és nem engedek, nem engedhetek belőlük. Említettem már, eddig ahhoz voltam szokva, hogy amit elterveztem, megvalósult, de Pakson sehogy sem állt össze a kép. Az ugyanakkor egyértelmű, ahhoz, hogy rendesen forogjon a kerék, nekem is változnom kell. Van mibe kapaszkodnom, amióta itt vagyok, sokkal több lettem. Korábban nem értettem, a tapasztalt kollégák miért mondogatják, hogy addig nem edző az edző, amíg egyszer ki nem rúgják – hát, amikor nagyon közel álltam ahhoz, hogy a paksi vezetők elköszönjenek tőlem, már felfogtam, miről beszélnek. Egyébként László Csaba a többieknél is tovább ment, szerinte kétszer is lapátra kell tenni valakit ahhoz, hogy végül jó szakember legyen. Hozzáteszem, feltett szándékom, hogy az legyek, de nem ilyen áron.
Kamionsofőr is lehetett volna Kovács Dániel
