Videoton: a benzinkutasból lett szélső bajnoki címre vágyik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.10.24. 18:09
A labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton brazil középpályása, Nildo Petrolina későn lett profi futballista, rögös út vezetett Székesfehérvárra, ahol most a bajnoki címről álmodozik.

„Viszonylag későn lettem profi labdarúgó, hiszen 19 éves koromig inkább csak hobbiszerűen fociztam, a munka mellett. Nagyon szegény körülmények között nőttem fel, a szüleim rajtam kívül még négy testvéremet nevelték, egyszerűen nem tehettem meg, hogy ne dolgozzak. Egy benzinkúton voltam alkalmazott, mellette futballoztam egy kis csapatban, itt figyeltek fel rám, innen lettem igazolt labdarúgó, majd a Trofensénél kezdtem az igazi karrieremet a portugál másodosztályban” – nyilatkozta Nildo Petrolina a vidi.hu-nak.Nildo Petrolina a vidi.hu-nak.

 

„Minden vágyam, hogy bajnok legyek a Vidivel! Szerencsére nagyon jól indult ez a szezon a csapatnak, 9 meccset nyertünk a 11-ből, ez, azt hiszem, önmagáért beszél, ha az erősségünket kell jellemeznem. Ha ugyanezen az úton megyünk tovább, akkor nagy sikereket érhetünk el ebben az évben” – beszélt céljairól a 27 éves brazil szélső.

Legfrissebb hírek

A Videoton kapufáig, a BVSC három gólig jutott Fehérváron

Labdarúgó NB II
15 órája

Videoton: a klub szerződést bontott Pető Tamással, Bekő Balázs az új vezetőedző

Labdarúgó NB II
2026.10.26. 15:20

Botladozó csapat, ködös jövőkép – mi történik a korábbi bajnok Videotonnál?

Labdarúgó NB II
2026.10.26. 11:59

Győzött a Vidi ellen, és visszaállt a tabella élére a Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.10.18. 18:55

Videoton: a város szeretné, ha még az idén új tulajdonosa lenne a futballcsapatnak

Labdarúgó NB II
2026.10.16. 15:23

A DVTK két, a Vidi három góllal nyert; Myke Ramos triplázott, Ádám Martin is betalált – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 19:00

Fergetegesen kezdett, s hármat vágva nyert a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 18:55

A Vidi értékesítéséről szóló második pályázat is eredménytelen lett

Labdarúgó NB II
2026.09.29. 16:01