NB I: Sikerül elérni a céljainkat - José Gomes

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.19. 17:08
A Puskás Akadémiát irányító Benczés Miklós a Videotontól elszenvedett 3–0-s vereség után elmondta: ennyi különbség van a két csapat között. A fehérváriakat irányító José Gomes egyre jobban bízik csapatában, szerinte sikerül elérni a céljaikat.

„Volt három gól a két csapat között, hiszen ennyi lett a végeredmény. Jelenleg a Videoton ennyivel jobb csapat. nem tudtuk eltüntetni a két csapat közötti különbséget. Nem a védekezésen múlt, sokáig precízek voltunk, az volt a nagyobb baj, hogy kevesebbet birtokoltuk a labdát, nem veszélyeztettünk" – mondta az M1-nek Benczés Miklós.Benczés Miklós.

„Nincsen könnyű mérkőzés, ezt ma a Puskás is bebizonyította. A csapat nagyon jó fiatal játékosokból áll, akik rengeteget fejlődnek. Az akadémián jó munka folyik, ami a mi helyzetünket illeti, minden mérkőzésen más és más problémával szembesülünk, más feladatokat kell megoldanunk. Ez mindig sikerül, napról napra jobban bízok a csapatban. Sikerülni fog elérni a céljainkat" – vélekedett José Gomes, a Videoton vezetőedzője.

Legfrissebb hírek

Újabb két játékos távozott az NB II-es Videotontól

Labdarúgó NB II
2026.01.13. 17:58

Felkészülés: a Puskás Akadémia döntetlent játszott a Legiával

Labdarúgó NB I
2026.01.12. 18:35

Felkészülés: hosszabbításban esett fejes góllal kapott ki a Genktől a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2026.01.09. 18:06

Felkészülés: belga ellenféltől kapott ki a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2026.01.09. 14:07

Lukács Dánielért ajánlatot tett a Fradi – várnak a válaszra

Labdarúgó NB I
2026.01.08. 13:32

Két játékosával is szerződést bontott a Videoton – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.01.05. 14:56

Nyeretlenségre veretlenség Felcsúton

Labdarúgó NB I
2026.01.05. 11:55

A Honvéd és a Videoton is érdeklődik a felcsúti csatár iránt

Labdarúgó NB I
2026.01.05. 10:48
Ezek is érdekelhetik