FTC: „Minek kellett Bödét a neve miatt beválogatni?"

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.17. 14:08
Springer Miklós, a Fradi elnökségi tagja egyetért Szalai Ádám helyzetértékelésével, siralmasnak látja az utánpótlás állapotát, nem érti Böde Dániel legutóbbi válogatott meghívását, és a lemondó Egervári Sándor szövetségi kapitány utódjaként külföldi szakemberre voksol. A Digi Sport Reggeli Start című műsorában jelezte, bár kapott már ő is fenyegető üzeneteket, a focihuligánok elleni kíméletlen harc híve.

„Az utánpótlás a vesszőparipám a magyar futballban és a Fradiban is. Ma nincs miből meríteni. A helyzet szörnyű. Szalai Ádámnak igaza van a helyzetértékelésében, de sajnos a pályán a felét sem tudta bizonyítani a válogatottban. Ez a válogatott mintha féltené magát a meccseken. Itt van Böde Dani esete: hetek óta rossz formában van, miért kellett beválogatni csak a neve miatt? Persze nem venném a fejét a szövetségi kapitánynak, mert jöhet ide helyette bárki, ha a közeget nem tudjuk megváltoztatni. Nem igaz, hogy nincs jó magyar edző, csak most aligha tudnak bármelyik személye körül konszenzust kialakítani a kapitányi poszton, így logikus külföldi szakembert hozni. Nekem például tetszett Sousa a Videotonnál, és tetszik Moniz megszállottsága. Külföldi kell tehát, de mellé a megfelelő magyar súgó, ez lesz a döntő” – mondta a Fradi-alapító Springer Ferenc unokája.

Az FTC egyik legidősebb tagja beszélt a klub szurkolóiról is: „A Ferencváros szurkolótábora nagyon sokféle, vannak olyan kívülálló csoportok, amelyek a balhéért járnak a meccsekre. Jó példa erre a legutóbbi Fradi–UTE derbi, ahol a szektor kerítését beszakítók egyértelműen az ökölpárbaj miatt érkeztek oda. Nem ők az igazi szurkolók, őket kíméletlenül ki kell zárni a futballéletből, mert feszült pillanatokban rossz irányba befolyásolják a normálisabbakat is. Az eufóriájukban beszaladókat másként ítélem meg, vannak megbocsátható rendbontások, az öröm görögtüzei például. Fanatikus légkörre szükség van.”

Springer hozzáfűzte:„Több szurkolói ankétot kell tartani, megmagyarázni a döntéseket a szurkolóknak, ezzel adósak voltunk az utóbbi években. Kubatov Gábor ezt meg tudja csinálni, megvan benne a szándék és a képesség is. Hogy bűnözői elemek is ott lennének a Fradi biztonsági szolgálata körül? Kaptam már fenyegető üzeneteket a huligánok eltávolítását célzó erőfeszítéseim miatt, de ilyeneket nem tapasztaltam magában a biztonsági szolgálatban, óvatosan kell bánni a politikai vádakkal. A biztonsági emberek rendfenntartó lehetőségei korlátozottak, sajnos a rendőrség felkészültsége nem megfelelő.”

Legfrissebb hírek

Lengyelországban folytatja a Ferencváros mellőzött szélsője – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Nagy Gergő elmondta, mit vár majd a Fradi–Volántól az ICEHL-ben

Jégkorong
7 órája

Svéd ellenféllel teljes az FTC csoportja a férfi kézi El-ben

Kézilabda
12 órája

Rangadót nyert a Ferencváros a női NB I-ben, hibátlan az MTK

Labdarúgó NB I
2025.09.06. 19:33

Az FTC kikapott odahaza az Odensétől a Bajnokok Ligája rajtján

Kézilabda
2025.09.06. 15:54

Barátja szerint Abu Fani egész nyáron távozni akart az FTC-től

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 16:28

Az állandóságra építve az új évadban is tarolhat az FTC

Vízilabda
2025.09.05. 10:48

A Pro Reccót is legyőzte New Yorkban a Ferencváros férfi vízilabdacsapata

Vízilabda
2025.09.05. 09:38
Ezek is érdekelhetik