Ferencváros: Türelemmel várok - Jack Tuijp

Vágólapra másolva!
2013.10.05. 11:35
A volendami székhelyű groot-waterland.nl holland honlap a város csapatának korábbi játékosaival foglalkozó cikkében a ferencvárosi Jack Tuijppal, az ebben a szezonban már a Ferencvárosban szereplő csatárral is foglalkozik. A támadó nyilatkozott is.

A groot-waterland.nl „Jack Tuijp bizarr hete” címmel közölt cikkében a támadó a múlt hétről mesél. Részletesen beszél Akeem Adams szerencsétlen esetéről – mint ismert, a trinidadi védő szívrohamot kapott, jelenleg is szívátültetésre vár –, és kitér a Puskás Akadémia ellen 3–1-re elveszített bajnokira is, amelyen csereként 29 percet játszott. A 9. fordulót megelőzően azonban háromszor is csak a kispadról nézhette végig a Ferencváros bajnokiját.

„A Puskás Akadémia elleni találkozót megelőző három meccsen nyertünk, a vetélytársaim pedig gólokat lőttek. Ezért keményen dolgozok az edzéseken, és várom, hogy újra esélyt kapjak a bizonyításra. Türelmes vagyok" – beszélt a helyzetéről Tuijp.

A csatár legközelebb holnap, a Honvéd ellen kaphat lehetőséget a bizonyításra Ricardo Moniz vezetőedzőtől.

NB I, 10. FORDULÓ – PROGRAM
Időpont Mérkőzés (Tv)
Október 4., péntek
19.00 Debreceni VSC-Teva–MVM Paks 2–2 Farkas Ádám
Október 5., szombat
14.00 Győri ETO–Lombard Pápa (Tv: M1)
Becséri Dániel
16.00 Pécsi MFC–Puskás Akadémia
Erdős József
16.00 Diósgyőri VTK–Mezőkövesd (Tv: Sport1) Bognár Tamás
18.00
MTK–Kecskeméti TE-Phoenix Mecano (Tv: Sport1) Szabó Zsolt

20.00

Szombathelyi Haladás–Kaposvári Rákóczi (Tv: Sport1)Németh Ádám
Október 6., vasárnap
16.30

Ferencváros–Budapest Honvéd (Tv: M1)

Andó-Szabó Sándor
18.30
Videoton–Újpest (Tv: Sport2)Kassai Viktor
TABELLA ♦ GÓLLÖVŐLISTA ♦ MENETREND ♦ EREDMÉNYEK
Legfrissebb hírek

Igaza lesz Horváth Ferencnek? A Kazincbarcika lehet az NB I vadlova?

Labdarúgó NB I
44 perce

BL-selejtező: a Ferencváros hat éve sikerrel vette a Ludogorec képezte akadályt

Bajnokok Ligája
1 órája

Négy itt, három ott – Malonyai Péter jegyzete

Bajnokok Ligája
13 órája

BL: a Ferencváros meccseit norvég és spanyol bíró vezeti

Bajnokok Ligája
23 órája

A Ferencváros dolgozik Lisztes kölcsönvételén – sajtóhír

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:45

Ferencváros: a válogatott középpályást kivásárolták szerződéséből – hivatalos

Légiósok
Tegnap, 10:30

BL: megvan, mikor játszik a Ferencváros a Ludogorec ellen

Bajnokok Ligája
Tegnap, 9:26

Gólzápor az Üllői úton, a Fradi kettős győzelemmel lépett túl a Noán a BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2025.07.30. 21:56
Ezek is érdekelhetik