Diósgyőr: a remeklés híre már Európába is elért

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.10.31. 11:16
A diósgyőri labdarúgócsapat remeklésének a híre már elért Európába is – vagy legalábbis az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) hivatalos oldalára. Az UEFA magyarországi tudósítója a DVTK remekléséről írt beszámolót.

A cikk megemlíti, hogy a Diósgyőr remeklése összeköthető az új edző, Tomiszlav Szivics érkezésével, aki korábban Magyar Kupa-győzelemig vezette a Kecskemétet 2011-ben. „Úgy érzem, hogy a játékosok elkezdtek hinni a saját képességeikben, és levetkőzték magukról a kishitűséget – nyilatkozta Szivics. – Ez volt a munka legnehezebb része, hogy a csapat újra higgyen magában, de ezen sokat segítettek a győzelmek.”

Az uefa.com-on megjelent írás kiemeli, a DVTK sikereivel visszacsempészte a ’70-es évek fénykorát, ugyanakkor hozzáteszi: bár a csapat csak három ponttal marad le a listavezető Videotontól a tabellán, de Miskolcon egyelőre senki sem beszél arról, hogy a 103 éves egyesült megszerezné története első bajnoki címét, ugyanakkor az elérhetőnek tűnik, hogy 1998 után újra kilépjen a nemzetközi porondra.

Bene Ferenc másodedző Szivics szerepéről is beszélt. „A stábban minden tagnak megvan a maga szerepe. Minden ellenfélből maximálisan felkészülünk, és ügyelünk minden apró részletre. Mint minden edző, Szivics is sok dolgot megváltoztatott, más felállásban játszunk, és az edzéseken is más dolgok kerülnek fókuszba” – magyarázta Bene.

„A keretben több a variációs lehetőség az előző szezonnal összehasonlítva, fiatalabb is és sokkal ambiciózusabb. Mindig a következő mérkőzése koncentrálunk. Nem szabad a valóságtól elrugaszkodott célokat felállítani, de igyekszünk minden lehetőséget megragadni, amit a futball ad számunkra. Keményen kell dolgoznunk, hogy az álmainkat átültessük a valóságba” – nyilatkozta a másodedző.

A DVTK a szombati rangadón a Ferencvárost fogadja a 13. fordulóban, az összecsapás 14 órakor kezdődik.

LABDARÚGÓ NB I, 13. FORDULÓ – PROGRAM
Időpont Mérkőzés (Tv) Játékvezető
November 1., péntek
19.00 Lombard Pápa–Kecskeméti TE-Phoenix Mecano (Tv: Duna) Farkas Ádám
November 2., szombat
14.00 Diósgyőri VTK–Ferencváros (Tv: Duna) Andó-Szabó Sándor
16.00 Mezőkövesd–Pécsi MFC
Bognár Tamás
16.00 Kaposvári Rákóczi–Videoton (Tv: Sport1) Németh Ádám
18.00
Puskás Akadémia FC–MTK (Tv: Sport1) Erdős József
20.00
MVM Paks–Szombathelyi Haladás (Tv: Sport1)Kassai Viktor
November 3., vasárnap
16.30 Újpest–DVSC (Tv: M1) Vad II István
18.30
Budapest Honvéd–Győri ETO FC (Tv: Sport2)
Solymosi Péter
TABELLA ♦ GÓLLÖVŐLISTA ♦ MENETREND ♦ EREDMÉNYEK

Legfrissebb hírek

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
23 órája

Megvan a Sopron és a Diósgyőr ellenfele a kosárlabda Euroligában – Lelik egy lepattanó híján tripla duplázott

Kosárlabda
2026.09.23. 20:33

Az UEFA elnöke az Infantino-tervről: Szétzilálta a világ futballjának egységességét

Minden más foci
2026.09.23. 14:25

Angol bíró vezeti a magyar–ukrán NL-meccset – hivatalos

Magyar válogatott
2026.09.23. 11:34

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Bombagól biztosította be a DVTK első 2026-os hazai bajnoki sikerét

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:52

Bejelentették a 2028-as és a 2029-es BL-döntő helyszínét is

Bajnokok Ligája
2026.09.15. 12:37

Újabb nagy meccs a Puskás Arénában: 2029-ben Budapesten lesz a Konferencialiga döntője

Konferencialiga
2026.09.15. 11:57