Videoton: Nildo és Brachi sérülése sem súlyos

2013.09.12. 18:19
A labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton két labdarúgója, a brazil Nildo és a spanyol Álvaro Brachi is megsérült a keddi Paks elleni Ligakupa-mérkőzésen. Mindkét játékosnak két hét múlva térhet vissza.

A Paks elleni Ligakupa-mérkőzés második félidejében José Gomes vezetőedzőnek rövid idő alatt két kényszerű cserét is végre kellett hajtania. Az 53. percben Nildo, három perccel később pedig Brachi hagyta el a pályát sérülés miatt. Nildo esete tűnt komolyabbnak, őt ugyanis hordágyon kellett az öltözőbe vinni, míg Brachi a saját lábán bicegett le. Mindkét játékos túl van az orvosi vizsgálatokon

„Nildot még tegnap este, a mérkőzés után ultrahangos vizsgálatra vittük. Szerencsére ennek az eredménye negatív lett, vagyis nem mutatott ki szakadást. Erős húzódása van, jelenleg úgy tűnik, körülbelül két hetet kell kihagynia. Szerencsére a sérülése nem olyan súlyos, mint amilyennek elsőre tűnt. Brachinak a közelítője húzódott meg, az ő ultrahangos vizsgálata is negatív lett. Két hét múlva már spanyol védőnk is visszatérhet” – nyilatkozta a vidi.hu-nak Kovács Tibor csapatorvos.

„A második félidő elején, futás közben egyszer csak szúró fájdalmat éreztem a lábamban. Olyan erős volt a fájdalom, hogy nem is bírtam felállni. Természetesen egyből a legrosszabbra gondoltam. Azonnal kórházba szállítottak, ahol szerencsére a vizsgálatok kimutatták, hogy nem izomszakadásról, csupán húzódásról van szó. Ma már sokkal jobban érzem magam, persze még érzek egy kis fájdalmat, de már tudok járkálni. Optimista vagyok, és örülök, hogy nem lett súlyosabb sérülésem” – beszélt a sérüléséről a brazil Nildo.

NB I, 7. FORDULÓ – PROGRAM
Időpont Mérkőzés (Tv) Játékvezető
Szeptember 13., péntek
19.00 MVM Paks–Kaposvári Rákóczi (Duna Tv)
Farkas Ádám
Szeptember 14., szombat
14.00 Újpest–Szombathelyi Haladás (M1)
Erdős József
16.00 KTE-Phoenix Mecano–PMFC
Becséri Dániel
16.00 Puskás Akadémia–DVTK (Sport1)
Solymosi Péter
18.00
Budapest Honvéd–Mezőkövesd (Sport1) Bognár Tamás
20.00Lombard Pápa–Ferencváros (Sport1)
Kassai Viktor
Szeptember 15., vasárnap
16.30 DVSC-Teva–Videoton (M1) Vad II István
18.30 MTK–Győri ETO (Sport2)
Andó-Szabó Sándor
TABELLA ♦ GÓLLÖVŐLISTA, JÁTÉKOSSTATISZTIKÁK ♦ MENETREND ♦ EREDMÉNYEK



Legfrissebb hírek

A Videoton kapufáig, a BVSC három gólig jutott Fehérváron

Labdarúgó NB II
16 órája

Videoton: a klub szerződést bontott Pető Tamással, Bekő Balázs az új vezetőedző

Labdarúgó NB II
2026.10.26. 15:20

Botladozó csapat, ködös jövőkép – mi történik a korábbi bajnok Videotonnál?

Labdarúgó NB II
2026.10.26. 11:59

Győzött a Vidi ellen, és visszaállt a tabella élére a Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.10.18. 18:55

Videoton: a város szeretné, ha még az idén új tulajdonosa lenne a futballcsapatnak

Labdarúgó NB II
2026.10.16. 15:23

A DVTK két, a Vidi három góllal nyert; Myke Ramos triplázott, Ádám Martin is betalált – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 19:00

Fergetegesen kezdett, s hármat vágva nyert a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 18:55

A Vidi értékesítéséről szóló második pályázat is eredménytelen lett

Labdarúgó NB II
2026.09.29. 16:01