FTC: Tisztában vagyok az ország történelmével - Moniz

2013.09.09. 08:51
Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros vasárnap Szerbiában a TSK Temerin centenáriumi tornáján szerepelt, amelyet végül jobb gólkülönbségének köszönhetően meg is nyert. Ricardo Moniz a mérkőzés után csapata honlapján, a fradi.hu-n elmondta: örül, hogy a helyi szurkolók is elégedett voltak a vasárnapi mérkőzések után.

„Elégedett vagyok, mert elvégeztük a küldetésünket. Úgy érzem, hogy két szórakoztató mérkőzést játszottunk, a közönség ezáltal jól érezte magát ezen az érzelemdús délutánon. Igyekeztünk mindent megtenni a boldogságukért, számomra hatalmas ajándék volt, hogy itt is mennyien szeretik a klubunkat. Fontos, hogy a csapat minél jobban összerázódjon a Pápa és az Újpest elleni bajnokikat megelőzően. Magyarországon élek, és ebben az országban is dolgozom. Természetesen tisztában vagyok az ország történelmével, tudom, hogy miért voltunk itt” – mondta Moniz a fradi.hu-nak.Moniz a fradi.hu-nak.

A ferencvárosiak a bajnokság 7. fordulójában, szombat 20 órakor a Lombard Pápa ellen lépnek pályára idegenben, majd szeptember 22-én az Újpestet fogadják.

Legfrissebb hírek

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
21 órája

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43

Penge a kispadon – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2026.09.18. 23:11

Olvasóinknál is Zachariassen volt a Celtic elleni meccs legjobb ferencvárosi játékosa

Európa-liga
2026.09.18. 16:45

Nézze meg a Ferencváros elmúlt hét évének legszebb nemzetközi góljait! – videók

Európa-liga
2026.09.18. 16:16