Videoton: Mindenki minket akar megverni - Juhász

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.07.26. 11:54
Juhász Roland, a labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton védője klubja honlapján, a vidi.hu-n elmondta: céljuk a bajnokság megnyerése, így együtt kell élniük azzal, hogy mindegyik csapat őket akarja megverni.

„Nehezen indult számomra a felkészülés, de végre lezárult az átigazolási ügyem, és újra a Videotonnal edzhetek. Nagyon örülök, hogy úgy tudok elkezdeni egy szezont, hogy már az elejétől együtt készülök egy csapattal, és hogy nem a bizonytalanságról szól az életem. Úgy látom, rendeződtek a sorok az El-kiesés után, de a múlt héten azért még érezhető volt, hogy a játékosok nem dolgozták fel a Mladoszt Podgorica elleni két mérkőzést. Nagyon nagy nyomás van rajtunk, hiszen hazai közönség előtt kezdjük az idényt, és jól kell szerepelnünk. A célunk egyértelműen a bajnokság megnyerése, így együtt kell élnünk azzal, hogy mindenki minket akar megverni” – mondta Juhász a vidi.hu-nak.Juhász a vidi.hu-nak.

A Videoton vasárnap 16.30-kor a Szombathelyi Haladást fogadja a bajnokság első fordulójában.

Legfrissebb hírek

Népsport: amikor a Ferencvárosnak jó volt az egy pont…

Népsport
2026.06.09. 10:33

Juhász Roland a BL-döntőről: Nem volt látványos mérkőzés

Bajnokok Ligája
2026.05.31. 09:25

Újabb játékossal hosszabbított szerződést az NB II-es Videoton

Labdarúgó NB II
2026.05.29. 15:34

NB II: hosszabbított a Videoton csapatkapitánya – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.05.28. 10:35

A középpályára érkezett a Videoton első igazolása

Labdarúgó NB II
2026.05.23. 10:08

Juhász Roland: A világsztároknak is nagy élmény lesz a Puskás Arénában játszani

Bajnokok Ligája
2026.05.22. 18:15

A BL-nagykövet Juhász Roland örül, hogy legendák ellen futballozhat

Bajnokok Ligája
2026.05.22. 07:38

NB II: a Videoton három játékosa is visszatér korábbi csapatához – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.05.20. 16:14
Ezek is érdekelhetik