Haladás: nívós bajnokságból csábítanak titokzatos csatárt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.07.09. 07:55
A hagyományosan a saját utánpótlásából merítő Haladás külföldi csatárral készül megerősíteni keretét a labdarúgó NB I új idényére, de hogy kivel, azt a szombathelyiek egyelőre hétpecsétes titokként kezelik.

„A klubok rendszerint olyan csatárt keresnek, aki szezononként tíz-tizenöt gólt szerez – mondta Tóth Miklós, a zöld-fehérek ügyvezetője a Nemzeti Sportnak. – Ám nagyon nehéz megtalálni a megfelelőt, azt ugyanis nem engedhetjük meg magunknak, hogy tíz labdarúgót szerződtessünk, hátha lesz közöttük legalább egy, aki valóban beválik. Jó érzékkel kell megtalálnunk azt az egyet, aki a csapat hasznára lesz."

A kiszemelt légiósról bővebbet nem akart elárulni Tóth Miklós, nehogy az ellenlábasok „ráugorjanak". Ha minden igaz, a Haladás olyan labdarúgót szemelt ki, aki bár nívós bajnokságban szereplő csapat tagja, e pillanatban nem látja biztosítottnak az állandó játéklehetőséget. Ha formában akar maradni, váltania kell.

Artner Tamás vezetőedző már a nyári felkészülés elején világossá tette, gólerős csatárra van szüksége, olyanra, aki minden adódó gólszerzési lehetőségét hidegvérrel használja ki, de egyelőre nem találtak ilyet. A napokban a kerettel készülő ferencvárosi Máté Jánost tehetséges, jó képességű játékosnak ítélik, de úgy vélték, nem tudna azonnal a kezdőcsapat tagja lenni, ezért elköszöntek tőle.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL
Érkezők: Bosnjak Predrag (szerb-magyar, Veszprém), Skriba Máté (FC Tatabánya – kölcsönből vissza?)
Távozik/távozhat: Búrány Zoltán (Mezőkövesd), Czafit Richárd (? – kölcsönbe), Gőcze Gergő (Pécsi MFC), Jagodics Márk (Ajka – kölcsönbe), Kenesei Krisztián (MTK Budapest?), Rajos Gábor (?), Simon Ádám (Palermo – olasz, kölcsönből vissza?), Simon András (Győri ETO, kölcsönből vissza?)
Kiszemeltek: Takács Tamás (szerbiai, Szigetszentmiklós), Vadnai Dániel (MTK Budapest), Laczkovich Donát (szabadon igazolható, legutóbb Sopron)

 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08