FTC: Moniz Hidvégit dicsérte, a csapattól többet vár

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.10. 18:19
A Ferencváros labdarúgócsapata 1–1-gyes döntetlent ért el szerda kora délután a lengyel Piast Gliwice elleni felkészülési mérkőzésen. A találkozót követően Ricardo Moniz, a zöld-fehérek vezetőedzője a fradi.hu-nak beszélt a próbajátékosokról, valamint az egyik új igazolásról is.

„Az első félidőben hiányzott a kreativitás a játékosunkból, nem tudtunk sokszor a széleken ellenfelünk mögé kerülni – fogalmazott Ricardo Moniz. – Bödét is kevés alkalommal hoztuk helyzetbe, de a második játékrészben az első igazi lehetőségét azonnal kihasználta. A második játékrészben lehetett látni, hogy kire lehet számítani. Ki kell emelnem Hidvégi Sándort, aki jó beadásokat adott, és fegyelmezetten visszazárt. A négy próbajátékos még szombaton bizonyíthat. Egyelőre nem tartunk ott, ahol a szezon elején kell majd lennünk, a mai találkozó rámutatott, hogy miben kell még fejlődnünk.”

Legfrissebb hírek

Robbie Keane a Plzen elleni második félidőre építene, és Genkben is fölényre törekszik

Európa-liga
50 perce

Thorsten Fink két játékost emelt ki a Ferencvárosból az Európa-liga-meccs előtt

Európa-liga
6 órája

Előbb-utóbb gondot okozhat a Ferencvárosnak a „magyarszabály” betartása

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:27

Egy éve szerencsét hozott az FTC-nek a Genk elleni meccs játékvezetője

Európa-liga
Tegnap, 10:22

Távozik a Ferencváros Európa-liga-ellenfelének edzője – hivatalos

Európa-liga
2025.09.29. 12:51

Már nem veretlen az ETO, a Ferencváros nyerte meg a rangadót

Labdarúgó NB I
2025.09.28. 19:55

Már most aranyrangadó lehet a győriek és a ferencvárosiak meccse

Labdarúgó NB I
2025.09.28. 07:04

Kicsikarta a győzelmet a Ferencváros a női kézi BL-ben

Kézilabda
2025.09.27. 17:30
Ezek is érdekelhetik