FTC: Moniz a kreativitást hiányolja a támadójátékból

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.06. 21:05
Ahogy arról már beszámoltunk, a labdarúgó NB I rajtjára készülő Ferencváros felkészülési mérkőzésen 3–2-es győzelmet aratott a marokkói bajnok Radzsa Casablanca ellen. Ricardo Moniz, a zöld-fehérek vezetőedzője klubja hivatalos honlapjának elmondta, elégedett a látottakkal, a kreativitást ugyanakkor hiányolja csapata támadójátékából.

„Elégedett vagyok a mai mérkőzést követően, mivel egy jegyzett csapatot sikerült megvernünk. A héten nagyon keményen edzettünk, igazából meg is lepett, hogy néhány játékos ennek ellenére milyen jól bírta erővel ezt a mérkőzést. Kurucz Péter jó benyomást tett rám. A szélső hátvédek megjátszásában ugyan olykor bizonytalan volt, de ennek ellenére is jól teljesített. Amikor a második gólt kaptuk, akkor is támadtunk, ez is mutatja, hogy milyen támadó szellemű csapatunk van. A kreativitás azonban még hiányzik a támadójátékunkból, azon vagyunk, hogy ezt kijavítsuk” – nyilatkozta Ricardo Moniz a fradi.hu-nak. Ricardo Moniz a fradi.hu-nak.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik