ETO: nem tudni, műteni kell-e Dudást - csúszhat a Lázok-csere?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.07.05. 10:45
Korábban már beszámoltunk róla, hogy a napok óta Győrben készülő, de a Pakssal szerződésben álló Lázok János ETO-hoz igazolása azon múlhat, mennyire súlyos Dudás Ádám sérülése, aki a támadóért cserébe kerülhetne a tolnaiakhoz. A középpályás problémájával kapcsolatban még várni kell a végleges diagnózisra, így egyelőre Lázok ügye is függőben van.

„Két hét múlva lesz eredménye a vizsgálatoknak. Sajnos még semmi konkrétat nem tudok ezzel kapcsolatban mondani, nem tudom, hogy műtenek-e” – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online megkeresésére Dudás Ádám, aki megkezdte ugyan a nyári felkészülést, de szeméremcsont-gyulladás gyanúja miatt hamar abba kellett hagynia az edzéseket. A középpályást a héten megvizsgálták, ám az eredményekre ezek szerint még várni kell.

Így pedig csúszhat Lázok János Győrbe szerződése is: Haraszti Zsolt, a paksiak ügyvezetője korábban a Nemzeti Sport Online-nak beszélt arról, hogy a támadó az eredeti tervek szerint Dudásért cserébe került volna Paksról az ETO-hoz.

„Értesültünk mi is a fejleményekről. Két hetet természetesen nem tudunk várni Lázok János ügyében, ezért ma egyeztetni fogok a győriek ügyvezetőjével, Klement Tiborral. A cserén kívül más opcióról még nem tárgyaltunk, de nem is tudok ezzel kapcsolatban bővebbet mondani, amíg nem beszéltem újra a győriekkel” – mondta ma délelőtt a friss hír kapcsán kérdésünkre Haraszti.

Lázok napok óta Győrben készül, már felkészülési meccseken is pályára lépett, és korábban maga is úgy nyilatkozott, hogy biztosan az ETO-nál folytatja. Jelen állás szerint azonban kérdésesnek tűnik, hogy maradhat-e.

 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
11 órája

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08