DVTK: Kovács Zoltán az új sportigazgató - hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.07.08. 16:39
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK hivatalos honlapján jelentette be, amiről sajtóhírre hivatkozva korábban már beszámoltunk: a korábbi húszszoros válogatott támadó Kovács Zoltán lett az együttes új sportigazgatója. Az egykori csatár Újpesten már szerzett tapasztalatot hasonló munkakörben – írja a dvtk.eu.

„A DVTK sportszakmai koncepciójáért és elsősorban az igazolásokért leszek felelős. Az én feladatom az lesz, hogy a vezetőedző kizárólag a szakmai munkával tudjon foglalkozni – edzések vezetése, csapat összeállítása –, minden egyéb feladat, például a kifogástalan munkakörülmények megteremtése rám hárul” – adott felvilágosítást munkaköréről Kovács Zoltán, aki azt is megindokolta, hogy miért a DVTK-nál vállalt munkát.

„Diósgyőr az a hely, ahol érdemes focit csinálni, mert a DVTK egy olyan klub, amelynél jó dolgozni. Így gondoltam ezt a tárgyalások előtt is, és az azóta szerzett információk csak megerősítették ezt. Tetszett a Dudás Hunor által felvázolt jövőkép, az infrastrukturális fejlesztések, a szakmai tervek és jól esett, hogy ebben nekem is szerepet szánt” – folytatta a sportvezető, aki már munkába is állt a miskolci együttesnél.

„Valójában már munkába is álltam, mert nincs vesztegetni való időnk. Az elmúlt napokban Tomiszlav Sziviccsel Lengyelországban jártam, ahol olyan játékosokat néztünk meg, akik erősítést jelenthetnek a Diósgyőrnek. Arra is jó volt ez a rövid idő, hogy kiderült, a vezetőedzővel egy hullámhosszon vagyunk. Én ugyanolyan sportigazgató vagyok, mint amilyen játékos voltam: nem ismerek lehetetlent, nyerő típusú játékosokat és győztes csapatot akarok látni” – zárta mondandóját Kovács.

Legfrissebb hírek

A Soroksár a második félidőben kiütötte a Diósgyőrt

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

Három NB II-es mérkőzést is elhalasztanak szombaton – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.08.01. 11:03

Atlétika: Kovács Zoltán indul az elnöki tisztségért

Atlétika
2026.07.29. 13:21

Ötgólos meccsen verte a DVTK az újoncot, góleső Fehérváron, kikapott a KTE Ajkán – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.07.25. 20:52

Hátrányból, nehezen nyert Nagykanizsán a DVTK

Labdarúgó NB II
2026.07.25. 17:23

Diósgyőri számlák – Simon Zoltán publicisztikája

Labdarúgó NB II
2026.07.22. 22:49

„Aki nem ismeri a tényeket, inkább ne szólaljon meg” – Kovács Zoltán reagált Boban Nikolov állításaira

Labdarúgó NB II
2026.07.21. 13:29

Kovács Zoltán: Bízni kell a gyerekben minden körülmények között

Utánpótlássport
2026.07.10. 18:10