Videoton: a spanyol élvonalban edződött kapus a táborban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.06.27. 18:19
A Videoton ausztriai edzőtáborában készül a spanyol Mallorcával szerződésben álló kapus, Juan Calatayud – olvasható a székesfehérvári futballklub hivatalos honlapján, a vidi.hu-n.

A 33 éves Calatayud a Hérculesben (2008–2011) alapember volt, majd a csapat élvonalból történt kiesése után a Mallorcába igazolt, ahol azonban összesen csupán négy mérkőzésen védett a legutóbbi két bajnokságban.

Mint arról a nap folyamán korábban beszámoltunk, portugál lapértesülések szerint elképzelhető, hogy a Videoton szerződteti a Braga 22 éves csatárát, Zé Luíst.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTONNÁL
Érkezők: Vítor Gomes (portugál, Rio Ave – portugál,kölcsön után végleg), Arturo Álvarez (amerikai-salvadori, Pacos Ferreira – portugál, kölcsön után végleg), Fejes András (Siófok, kölcsönből vissza?), Kleinheisler László (Puskás Akadémia – kölcsönből vissza), Lencse László (Aszterasz Tripolisz – Görögország, kölcsönből vissza), Joaquim Manuel Welo Lupeta (portugál, szabadon igazolható), Milan Perics (szerb, Ferencváros – kölcsönből vissza?), Nagy Dániel (Puskás Akadémia FC – kölcsönből vissza?), Sándor György (al-Ittihad FC – Szaúd-Arábia, kölcsönből vissza?), Mamadu (bissau-guineai, Desportivo Aves – portugál), Chukwucheben „Moris” Enete (nigériai,Heartland FC Owerri– Nigéria),
Távozik/távozhat: Mladen Bozsovics (montenegrói, Tom Tomszk – Oroszország), Fejes András (Puskás Akadémia FC), Izing Martin (?), Juhász Roland (Anderlecht – Belgium, kölcsönből vissza ?), Nikola Mitrovics (szerb, ?), Héctor Sánchez (spanyol, ?)
Kiszemeltek: Juan Calatayud (spanyol, RCD Mallorca – Spanyolország), Adamo Coulibaly (francia, Debreceni VSC), Dibusz Dénes (Pécsi MFC), Radó András (Szombathelyi Haladás), Rúben Tiago Rodrigues Ribeiro (portugál, Beira Mar – Portugália), Jaime Alas (salvadori, Rosenborg – Norvégia), Zé Luís (zöld-foki-szigeteki, Braga – Portugália)

 

 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
20 órája

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07