Ferencváros: Kurucz Péter a Fradiban folytatja - hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.06.28. 17:53
null
Kurucz a Fradiban (Fotó: <a href="http://www.fradi.hu/" target="_blank">fradi.hu</a>)
Kurucz Péter a Ferencvárosban folytatja pályafutását – írja a fradi.hu.

„Klubunk a mai nap folyamán mindenben megegyezett Kurucz Péterrel, így a 25 éves kapus a Ferencvárosban folytatja pályafutását” – írja a Ferencváros hivatalos honlapja.

A 193 centiméter magas játékos az Újpestnél nevelkedett, majd előbb Tatabányán, ezt követően pedig a West Ham United együttesénél volt kölcsönben. Kurucz teljesítményével elégedett volt az angol együttes, így végleg is szerződtették őt. A magyar futballista ekkor a Premier League-ben is pályára léphetett, 2009. december 5-én a Manchester United ellen vetették be.

A 2011–2012-es szezont az angol harmadik ligás Rochdale gárdájánál töltötte, 11 mérkőzésen lépett pályára, és négy alkalommal is megőrizte kapuját a góltól. Ezt követően hazatért, és az előző idényt végigvédte a Siófokban.

Kurucz 11 alkalommal a magyar utánpótlás-válogatottakban is szerepelhetett.

Korábban megírtuk, hogy a Ferencváros labdarúgócsapata megegyezett a Siófokkal a kapus átigazolásáról, aki a szerződésének részleteiről is megegyezett a zöld-fehérekkel. Most a klub is bejelentette az igazolást.

Kurucz ezzel a Fradi második nyári igazolása – a klub csütörtökön Arsenio Valpoort átigazolását jelentette be.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Busai Attila (Szolnok, kölcsönből vissza?), Grúz Tamás (Szolnok, kölcsönből vissza), Kurucz Péter (Siófok), Máté János (Siófok, kölcsönből vissza?), Arsenio Valpoort (holland, Heerenveen – Hollandia), Zsivóczky Norbert (Szigetszentmiklós, kölcsönből vissza?)
Távozik/távozhat: Stanley Aborah (belga-ghánai, ?), Júnior Fell (brazil, ?), Juha Hakola(finn, ?), Martin Klein (cseh,?), Quenten Martinus (holland, Emmen – Hollandia), Máté János (?), Milan Perics (szerb, Videoton – kölcsönből vissza?), Marko Ranilovic (szlovén,?), Sváb Dániel (Energie Cottbus – Németország ?)
Kiszemeltek: Elek Róbert (szabadon igazolható, próbajáték), Jean Carlos Dondé (brazil, szabadon igazolható, próbajáték),Nagy Dominik (Pécsi MFC, próbajáték), Takács Tamás (szerbiai, Szigetszentmiklósi TK), Adin Jahic (bosnyák, OFK Gradina – Bosznia-Hercegovina, próbajáték), Nagy Ádám (szabadon igazolható, próbajáték)

 

 

Legfrissebb hírek

Távozó kölcsönjátékosok – az MTK-nál és Nyíregyházán is

Labdarúgó NB I
31 perce

„Nehéz szívvel hagylak el benneteket” – Laura Glauser elköszönt a Fradi családtól

Kézilabda
2 órája

Thomas Doll: A nagyok maradnak a torna végére, a németek is esélyesek

Foci vb 2026
4 órája

Abu Fani a Crvena zvezdánál folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
17 órája

Új szerződést kínáltak neki, mégis távozik az albán védő Nyíregyházáról

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:00

NB II: sok távozó a DVTK-nál, a Vidinél, Csákváron és Kécskén, a Kecskemét már öt játékost szerződtetett – átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2026.06.12. 13:57

Az FTC felszabadultan játszva mutatná meg a női vízilabda BL-döntőben, hogy mire képes igazán

Vízilabda
2026.06.12. 09:54

A Ferencváros 17 éves csatárral kötött szerződést

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 12:47
Ezek is érdekelhetik