Bp. Honvéd: „Költségvetésünk a kiesőkéhez hasonlít”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.08. 14:48
A Budapest Honvéd labdarúgócsapatának általános igazgatója, Fabio Cordella a calcio24.com-nak nyilatkozott a magyar csapatról, a nemrég befejeződő szezonról, kitért Marco Rossira, Davide Lanzafaméra, Bobál Gergelyre és a csapat kiszemeltjei között számon tartott Giovanni Formiconira is.

„Először is azt kell leszögeznünk, hogy várakozáson felül szerepeltünk. Kialakítottunk egy csapatot, és megpróbáltuk a lehető legtöbbet kihozni belőle, a harmadik helyen végeztünk, miközben a költségvetésünk a kieső Siófok, Eger kettős büdzséjéhez hasonló” – nyilatkozta a calcionews24.com-nak Fabio Cordella, aki nem győzte méltatni a Honvéd játékosait a kiváló eredmény után.

„Nem kétséges, hogy csodálatos feltámadást produkáltunk a szezon során, elég, ha csak azt nézzük, hogy volt időszak, amikor a végül mögöttünk végző MTK-val szemben 12-13 pont volt a hátrányunk. Ugyanakkor ez az előrelépés számunkra nem volt meglepő, ugyanis az első fordulótól a legjobb nyolcban voltunk, csak sérülések, eltiltások nehezítették a csapat dolgát, és néhány meccsünk szerencsétlenül alakult. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejtenünk, hogy nagyon fiatal a csapatunk. Kemenes Szabolcsot, Drissa Diarrát és Ivan Lovricot leszámítva a többség 18–22 év közötti a keretünkben” – értékelt az általános igazgató.

Cordella beszélt arról, hogy Marco Rossi vezetőedző a jövőben folytatja a megkezdett munkát (mint ismeretes, a szakember már májusban meghosszabbította egy évvel, 2014 nyaráig a szerződését), illetve a nemzetközi szereplésre is kitért.

„Bízunk benne, hogy a következő szezonban tovább fejlődünk, és az Európa-ligában nagyobb szerencsénk lesz, mint az előző idényben, amikor rögtön az első körben az Anzsival kerültünk össze.”

Cordella kérdésre válaszolva a téli szerzeményekről, a bronzérem megszerzésében fontos szerepet játszó Davide Lanzafaméról és Leandro Martínezről is szót ejtett.

„Davide visszatért Olaszországban, hiszen ő a Catania játékosa. Ugyanakkor januárban nagyon fontos volt az ő és Martínez szerződtetése, lelkesedésben, sebességben hozzátettek a csapathoz” – véli Cordella. Mint ismeretes, az Olaszországban sportcsalással megvádolt Lanzafame június 30-ig szóló szerződését időközben már fel is bontotta a kispesti klub.

Cordella a hosszú interjú végén még méltatta a Honvéd egyik legnagyobb tehetségét, a Napolival és több olasz klubbal hírbe hozott Bobál Gergelyt, és kitért egy kiszemeltre, a Grosseto védőjére, Giovanni Formiconira is.

„Nemcsak a Napoli, hanem más olasz és külföldi csapatok is érdeklődnek iránta. Eddig nem állapodtunk meg senkivel, de szeretnénk megadni neki a lehetőséget, hogy egy igazán nagy csapathoz csatlakozhasson. Kiváló csatár, szerintem a kilencvenötös korosztály legtehetségesebbje egész Európában. Öt góllal a legutóbbi viareggiói torna legeredményesebbje lett. Remek a felépítése, igazi gólzsák.”

Giovanni Formiconival kapcsolatban elmondta, személyesen figyelte meg a játékát, ő alternatíva lehet a Honvéd számára, de jelenleg nem élvez prioritást, viszont ha lesz változás a keretben, szóba jöhet a szerződtetése.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők: Nagy Krisztián (Kazincbarcika – kölcsönből vissza?), Vólent Roland (Kazincbarcika – kölcsönből vissza?),
Távozik/távozhat:Raffaele Alcibiade (olasz, Juventus – Olaszország – kölcsönből vissza?), Debreceni András (?), Mamadou Diakité (francia-mali, Ternana – Olaszország, ?), Ivancsics Gellért (Bp. Honvéd?), Davide Lanzafame (olasz, Catania – Olaszország – kölcsönből vissza)
Kiszemeltek: Giovanni Formiconi (olasz, Grosetto – Olaszország)

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik