NB I: a KTE Honvéd-szomorítóját nem zavarja a csereszerep

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.18. 10:58
A Kecskemét labdarúgócsapatának kapitánya, Vladan Szavics legutóbbi két bajnoki találkozóján, a Paks és az Újpest elleni mérkőzéseken csereként beállva, egy-egy gólpasszt kiosztva járult hozzá a KTE győzelméhez. A csapatkapitány a klub hivatalos honlapjának adott nyilatkozatában elmondta, nem bánja, hogy Horváth Ferenc vezetőedző az utóbbi időben csak csereként számol vele, sőt a középpályás szerint a döntés mögött taktikai megfontolás állhat.

„Jól éreztem magam a pályán csereként is, persze főleg azért, mert hozzá tudtam tenni a játékhoz, és ez eredményességgel is párosult – kezdte mondandóját a 33 éves Szavics. – Alapvetően annyit szeret minden játékos játszani, amennyit csak lehet, de ha harminc-negyven percet szánnak nekem, annak is lehet fontos taktikai oka. Ha a csapat ebből profitál az utóbbi két meccshez hasonlóan, az rám nézve is hízelgő.”

Az NB I hétvégi, 24. fordulójában a Kecskemét a hét közben a Ferencvárost 1–0-ra legyőző Budapest Honvédhoz látogat, a fővárosi piros-feketék Szavics egyik kedvelt ellenfelének számítanak.

„Az utóbbi időben nagyon jó eredményeket értünk el idegenben ellenük. Feküdt nekünk a pályájuk, én is maximálisan ki tudtam bontakozni. Nem lesz könnyű most sem, elég, ha csak a Fradi elleni sikerükre gondolunk, de mindent megteszünk az újabb jó eredményért. Ami pedig engem illet, azon leszek, hogy a tradíciót tovább vigyem – utalt a Honvéd ellen szerzett góljaira a szerb labdarúgó, aki 2012-ben és 2009-ben is eredményes tudott lenni a Bozsik-stadionban.

Legfrissebb hírek

Menetelő Honvéd, a Vasasnál Erős szerint a szurkolók részéről nincs türelem – ez történt ősszel az NB II-ben, 3. rész

Labdarúgó NB II
2025.12.13. 10:55

Az Alba Fehérvár hosszabbításban nyert Kecskeméten

Kosárlabda
2025.12.12. 20:42

Pontelőnnyel telel az élen a Honvéd; kikapott, de így is második helyen a Vasas – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 19:05

Pálinkás duplájával gyűrte le a KTE a Soroksárt

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 18:45

Rangadót nyert Angyalföldön, és élre állt a Honvéd az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.11.24. 21:56

Döntetlennel tért vissza Pető Fehérváron, a hajrában mentett pontot a Kövesd a Kecskemét ellen – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.11.23. 18:52

A hajrában mentett meg egy pontot a Kövesd a KTE ellen

Labdarúgó NB II
2025.11.23. 14:52

Menetel a Honvéd – Jakus Barnabás publicisztikája

Labdarúgó NB II
2025.11.12. 00:07
Ezek is érdekelhetik