Egri FC: mégsem tették ki a csapatot a városi stadionból

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.04.30. 08:13
A labdarúgó NB I-ben sereghajtó Egri FC a korábbi hírekkel ellentétben továbbra is edzhet az egri stadionban.

„Bár arról volt szó, hogy az önkormányzat tulajdonában lévő stadionból hétfőn kitesznek bennünket, végül maradhatunk a szezon végéig – mondta Mészáros Ferenc, az Egri FC szakmai igazgatója a Nemzeti Sportnak. – Vagyis nem kell kipakolnunk, legalább edzhetünk. Csakhogy ebből nem élünk meg..."

A problémák tehát korántsem oldódtak meg: a Nemzeti Sport információi szerint lassan háromhavi fizetéssel adós a klub.

„Fájó kimondani, de hobbilabdarúgók lettünk – fogalmazott az NS-nek Farkas Ádám, az Egri FC 25 esztendős középpályása. – A tartalékainkból fizetünk mindent. Borzalmas ez az állapot. Annak természetesen örülök, hogy legalább edzeni tudunk az egri stadionban..."

A Nemzeti Sport úgy tudja, kedden a játékosok kommünikét adnak ki, hogy ha nem változik a sanyarú helyzetük, nem edzenek és nem állnak ki bajnoki mérkőzésen.

A versenykiírás szerint az Egri FC szombaton a PMFC-t fogadja ideiglenes otthonában, Vácon.

Legfrissebb hírek

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:11

Megtámadták Demjén Patrikot, súlyos sérülést szenvedett az MTK kapusa

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:52

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 11:47

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Micsoda hétvége: parádés kapusteljesítmények és látványos gólok az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:53

Preisinger Sándor: Az könnyelmű, akiben nincs alázat és felelősségérzet

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:22

A hétvége bakija: ezzel a góllal győzte le az Újpest a ZTE-t a labdarúgó NB I-ben – videó

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:50

Így fordított az Újpest a Zalaegerszeg ellen – képgaléria

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 22:17