FTC-Újpest: Elmagyarázták, mi is az a derbi - Leliévre

Vágólapra másolva!
2013.03.10. 08:47
Marc Leliévre, a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest megbízott edzője a csapat honlapjának nyilatkozott a délutáni Ferencváros–Újpest bajnoki rangadót megelőzően. A belga szakember elmondta: az atmoszféra egészen különleges ezeken a mérkőzéseken, így maximális koncentrációra lesz szükség az egész csapattól, hiszen érzelmekkel nem lehet nyerni.

„A héten a magyar játékosok szerveztek egy találkozót az első keret tagjainak. Leültek a külföldi játékosokkal, és elmondták nekik, hogy miről szól a Ferencváros elleni mérkőzés egy újpesti számára. A légiósaink erre azt mondták, hogy minden meccsen száz százalékot nyújtanak, de most saját határaikat túllépve ennél is többet akarnak majd kiadni magukból. Én, vagy a többi edző ott sem voltunk, utólag mondták nekem is ezt. Szerintem remek dolog, hogy ilyen játékosaink vannak, ráadásul majdnem mindenki a pályán volt ősszel a hazai derbin, így a hozzáállással egészen biztosan nem lesz semmilyen probléma" – nyilatkozta Marc Leliévre a vasárnapi derbi előtt.Marc Leliévre a vasárnapi derbi előtt.

A belga edző kedd reggel óta irányítja megbízott edzőként az Újpest felkészülését, miután Jos Daerdentől elköszönt a klub a Paks elleni 6–0-s vereséget követően.

„Az elnök úr odajött hozzám, és közölte, hogy legalább egy mérkőzésen biztosan én vezetem a csapatot. Sajnálom, hogy Jos Daerden távozott, mert jól tudtunk együtt dolgozni, de a futballban az eredmény a legfontosabb. Bevallom, nem volt könnyű hetem, de természetesen vállaltam, hogy a legjobb tudásom szerint felkészítem a csapatot a derbire."

A szakember beszélt José María Antón eltiltásáról is, akinek a fegyelmi bizottság másodfokú döntése értelmében ki kell hagynia a Ferencváros elleni bajnoki mérkőzést.

„Csak csapatként győzhetjük le a Ferencvárost. José María Antón pedig sajnos a vasárnapi csapatnak nem lehet tagja. Lehet ezt ragozni, de nem játszhat, nem tudunk mit tenni. Akárki játszik majd helyette, teljesen megbízom majd az ő játékában is!"

„Az atmoszféra egészen különleges ezeken a meccseken, ugyanakkor edzőként nem felejthetem el, hogy ez is egy olyan futballmérkőzés, amelyen ugyanúgy három pontot lehet szerezni, mint a többi csapat ellen. Figyelnem kell arra, hogy ne ragadjanak el az érzelmek. Ez egyébként nem könnyű feladat, hiszen tudom, milyen sokat jelent szurkolóinknak a győzelem, és fantasztikus volt a hangulat mindkét derbin, amelyeken a kispadon ültem, Csak érzelmekkel viszont nem lehet mérkőzést nyerni. A szív nagyon fontos a győzelemhez, de önmagában nem elég. A fejünkre és a szívünkre is szükségünk lesz ahhoz, hogy jó eredményt érhessünk el" – zárta nyilatkozatát az ujpestfc.hu-n Leliévre.

A Ferencváros–Újpest mérkőzésen a csapatok 16.30 órakor lépnek pályára az Üllői úton.

Legfrissebb hírek

Elindult a jegyértékesítés az FTC Ludogorec elleni El-mérkőzésére

Európa-liga
48 perce

Gruber Zsombor: Varga Barnabás azt mondta, vegyem át a helyét

Labdarúgó NB I
1 órája

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
15 órája

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
23 órája

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
Tegnap, 11:04

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:13

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34
Ezek is érdekelhetik