Videoton: elégedett, de sok fejlődést vár az új edző

2013.01.21. 20:40
José Gomes, a labdarúgó NB I tavaszi rajtjára spanyolországi edzőtáborban hangoló Videoton új vezetőedzője elégedetten értékelt a hétfői felkészülési mérkőzés után.

„Elégedett vagyok a csapat teljesítményével – idézi a székesfehérvári klub hivatalos honlapja, a vidi.hu a szakembert. – Azt kértem, hogy támadószellemben játsszunk, és a támadásokból védekezésbe való átállásokra figyeljünk nagyon oda. Mindkét kérésemet maximálisan teljesítette mindenki. Kellően agresszívak voltak a fiúk, jó iramú meccset játszottunk, és mindenki mindent beleadott. Persze voltak apró hibáink is, bőven van hova fejlődnünk, például a labdabirtoklásunkon tovább szeretnék javítani, de összességében teljesen elégedett vagyok a mai teljesítményünkkel." vidi.hu a szakembert. – Azt kértem, hogy támadószellemben játsszunk, és a támadásokból védekezésbe való átállásokra figyeljünk nagyon oda. Mindkét kérésemet maximálisan teljesítette mindenki. Kellően agresszívak voltak a fiúk, jó iramú meccset játszottunk, és mindenki mindent beleadott. Persze voltak apró hibáink is, bőven van hova fejlődnünk, például a labdabirtoklásunkon tovább szeretnék javítani, de összességében teljesen elégedett vagyok a mai teljesítményünkkel."

Legfrissebb hírek

Kisvárdai kapufa és felcsúti helyzetek az első félidőben

Labdarúgó NB I
28 perce

A Videoton kapufáig, a BVSC három gólig jutott Fehérváron

Labdarúgó NB II
1 órája

Hét éve nem kapott ki a Ferencváros idegenben fővárosi csapattól – a Vasas megszakítaná a sorozatát

Labdarúgó NB I
9 órája

Szalai József: Igyekszem, hogy újra válogatott legyek

Labdarúgó NB I
13 órája

Huszonhét éves játékvezető mutatkozik be az NB I-ben

Labdarúgó NB I
23 órája

Szavazás: melyik volt a magyar futball elmúlt évtizedeinek legemlékezetesebb öngólja?

Labdarúgó NB I
2026.11.03. 09:45

Szappanos Péter talán az év védését mutatta be – így lett a forduló legjobbja az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.11.03. 07:06

Minden egy helyen: a labdarúgó NB I 12. fordulójának összes gólja itt – videó

Labdarúgó NB I
2026.11.02. 12:41