Pécs: Harsányi Zoltán visszatért, de még nem edz

2013.01.11. 11:44
Ahogy azt már decemberben előre jeleztük, visszatért a PMFC labdarúgócsapatához az ősszel a Spartak Myjavának kölcsönadott Harsányi Zoltán, aki azonban egyelőre nem edz sérülés miatt.

„Harsányi Zoltán visszatért Pécsre, igaz, egy kisebb betegség miatt nem kezdte el a kerettel a munkát. Ő nyárig került kölcsönbe a Spartak Myjavához, de a szerződésében szerepelt egy visszahívási opció, amellyel minden bizonnyal élnek a pécsi vezetők, így a támadó tavasszal a PMFC-ben futballozhat" – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online megkeresésére a labdarúgó menedzsere, Paunoch Péter.

Harsányi ősszel előbb három mérkőzésen játszott a PMFC-ben (gólt nem szerzett), majd tíz találkozón pályára lépett a szlovák élvonalban is, ezeken a meccseken háromszor volt eredményes.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PÉCSI MFC-NÉL

Érkezők: Fröhlich Roland (Kozármisleny – kölcsönből vissza), Harsányi Zoltán (szlovákiai, Spartak Myjava – Szlovákia, kölcsönből vissza?), Nagy József (Kozármisleny – kölcsönből vissza), Marko Bjelanovic (horvát, Kozármisleny), Koller Krisztián (Kozármisleny). Profi szerződést kapó saját nevelésű játékosok: Erős Csaba, Gajág Gergő, Gránicz Patrik, Ipacs Péter, Kővári Róbert, Márkvárt Dávid, Zelenyánszki László

Távozik/távozhat: Ceolin (brazil, ?), Cosmin Goia (román, ?), Luka Vucko (horvát,?), Bodnár László (?), Demjén Gábor (?), Solomon Okoronkwo (nigériai, ?), Leon Panikvar (szlovén, ?)

Kiszemeltek: Balogh Béla (KTE-Phoenix Meacno)

 

 

Legfrissebb hírek

Új szerződést kínáltak neki, mégis távozik az albán védő Nyíregyházáról

Labdarúgó NB I
1 órája

NB II: sok távozó a DVTK-nál, a Vidinél, Csákváron és Kécskén, a Kecskemét már öt játékost szerződtetett – átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
21 órája

A DVSC-től szerződtetett U-válogatott játékost a Vasas

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 12:25

Nyíregyháza: Muhamed Tijani visszatér Prágába – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 11:30

Közel az egyezség az Újpest és a Puskás Akadémia között – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 10:58

MTK: aláírásra várják a fél éve eladott kapust, Kenesei is visszatér – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 10:16

DVSC: megvan az egyezség a Feyenoorddal, érkezik az U-válogatott játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 09:36

NB I: több játékost is igazolt az MTK, a Fraditól ketten távoztak– körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.09. 15:17
Ezek is érdekelhetik