PMFC: Nincs mentségünk az őszi szereplésre - Bajzát

Vágólapra másolva!
2012.12.12. 08:46
A 2012–2013-as idény őszén alighanem a Pécsi MFC okozta a labdarúgó NB I-ben a legkellemetlenebb meglepetést: a baranyaiak mindössze a 14. helyen állnak, és helyzetüket az sem könnyíti meg, hogy nyílt ellenségeskedés van a klubtulajdonos Matyi Dezső és a vezetőedző Supka Attila között. Bajzát Péter, a PMFC csatára viszont amondó: olcsó kifogás lenne csak erre fogni a rossz őszi szezont.

„Olyan erős a játékoskeretünk, hogy ott kellene állnunk az ötödik-hatodik helyen. Nyáron több mint tíz futballista került hozzánk, nem is rosszak, mi meg ott szégyenkezünk a kieső helyek közelében.Foghatnánk a tulajdonos és a vezetőedző közti konfliktusra is a gyengélkedést, de ez mellébeszélés lenne. Hozzánk az öltözőbe minimális információ jut el, hogy mi zajlik a klubházban, vagy a háttérben. Meg aztán nem is nagyon foglalkozunk vele. Mi megkapjuk időben a fizetésünket, csak a játékra kell koncentrálnunk, úgyhogy nem lehet takaróznunk efféle indokokkal.Nincs értelme mellébeszélni. Pedig jól kezdtük a szezont, az elején ment a játék, aztán jött a Debrecen Pécsre, vezettünk kettő nullára, a végén meg kikaptunk három kettőre. Ott valami megtört, onnantól nem találtuk a ritmust” – értékelt Bajzát a Nemzeti Sportnak, aki aztán az elmúlt napok sajátos edzőkeringőjére is kitért.az elmúlt napok sajátos edzőkeringőjére is kitért.

„Supka Attila néhány napja bejött az öltözőbe, és elköszönt a csapattól. Pályafutásom során megannyi hasonló szituációt átéltem, és tudomásul vettem mindezt. Aztán most hallom, hogy mégis ő az edző. Gondolom, előbb-utóbb megint találkozunk majd az öltözőben.”

Legfrissebb hírek

Komáromi György hazatérhet, ezek a klubok érdeklődnek iránta – NS-infó

Labdarúgó NB I
12 órája

NB I: öt év után várja az Újpest újra az élről a 2. fordulót

Labdarúgó NB I
15 órája

Igaza lesz Horváth Ferencnek? A Kazincbarcika lehet az NB I vadlova?

Labdarúgó NB I
17 órája

Ekkor jön az FTC–Puskás Akadémia rangadó – megvan a 4. forduló menetrendje

Labdarúgó NB I
17 órája

A spanyol harmadosztályba igazolhat Mario Balotelli – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.31. 21:30

Visszatért a Diósgyőrbe Tamás Márk – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.31. 13:31

A sérült Megyeri Balázs az Instagramon üzent a szurkolóknak

Labdarúgó NB I
2025.07.31. 11:12

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.31. 10:05
Ezek is érdekelhetik