Kenesei: Valahogy ez az egész nem fair

– Itt a karácsony.
– Tudom – sóhajtott Kenesei Krisztián, a Haladás csatára, aki január elején lesz harminchat éves. – Mint mindig, most is összejön a család, együtt tartjuk.

– Amikor régebben beszéltünk erről a napról, emlékszem, mindig úgy fogalmazott, együtt ünnepeljük. Felteszem, nem véletlenül mondta most másként...
– Ünnep, hiszen együtt vagyunk, a kilencéves kisfiam, a bátyám, Zoli hatéves kisfia izgatottan várja a napot. Régen is együtt voltunk, most is együtt leszünk a szüleimmel, a testvérem felesége is átjön hozzánk. Persze, tudom, értem, miért kérdezi... Nehéz, nagyon nehéz lesz a karácsony nekünk. Látom, hallom, hogy az emberek miként ítélkeznek a bátyám felett, de én nem tagadom meg őt soha. Átéltünk már egy karácsonyt nélküle, gondolhatja, egyáltalán nem olyan volt a szenteste hangulata, mint amikor ő is ott volt velünk a fa körül. Azt mondjuk álmomban nem gondoltam volna, hogy még egy ilyen karácsonyunk lesz, de mondtam Zolinak, hogy ez csak egy nap, túl leszünk rajta, ne viselje meg őt sem, minket sem, hogy még nem lehetünk együtt. Valahogy ez az egész nem fair...

– Ezt hogy érti?
– Nem értek a jogi ügyekhez, és az ügyvédek is azt mondják, óvatosan nyilatkozzak, ne mondjak semmit felelőtlenül, nehogy baj legyen belőle. Az érzéseimről csak beszélhetek, nem igaz? Akik értenek a joghoz, azt mondják, sokkal súlyosabb vádakkal illetettek sincsenek ilyen sokáig, másfél évig előzetesben, ez rettentően hosszú idő. Néhány napja döntött úgy a bíróság, hogy még két hónapig meghosszabbítja a fogva tartást, pedig akik ebben az egész fogadási ügyben érintettek, mind kint vannak. Nem látom, hol itt az igazság.

– Igen, de ha bűnös...
– Én hiszek benne, hogy nem az, de ha igen, ítéljék el – akkor tudjuk, meddig kell várnunk rá, akkor számolom a napokat, ameddig visszatérhet hozzánk, a családjához. Az talán jobb, mint ez a bizonytalanság, amikor nem tudod, meddig kell várnod. Hetente háromszor beszélhetünk, a napokban voltam bent nála, próbálom tartani benne a lelket.

– És önben ki tartja? Igaz, most visszakerült az első csapatba, de nem az edző, Artner Tamás, hanem a vezetőség javaslatára.
– Várom a felkészülést, imádok futballozni, nem akarom még abbahagyni. Ősszel tizenkét meccsen hat gólt rúgtam, pedig a bajnokik többségén nem is játszottam végig – ez szégyellnivaló mutató? A Nemzeti Sport osztályzata alapján Kabát Péter volt az ősz legjobb csatára, én lettem a második, amikor ezt megláttam, bizony eszembe jutott: most hagyjam abba? Miért? Nem vagyok fiatal, persze, hallom, hogy nem futok már annyit, de régen sem voltam egy futóbolond, szóval, én még játszani akarok. Tudja, úgy vagyok vele, eltöltöttem már annyi időt a futballban, hogy érezzem, ha nem megy már ez nekem, nem tudok helyzetbe kerülni, nem jönnek a gólok, a szabadrúgásaim után a labda nem megy el a kapuig. Biztos vagyok benne, hogy tisztán érzem majd, ha eljön a búcsú ideje. Még nem érzem, arról nem beszélve, hogy a nálam idősebb Tököli Attila manapság is jól játszik, ha ő bírja, akkor bírnom kell nekem is.

HA ARRA IS KÍVÁNCSI, HOGY MIK A CÉLJAI MÉG KENESEI KRISZTIÁNNAK A FUTBALLBAN, ILLETVE VONZZA-E AZ EDZŐSKÖDÉS, KERESSE A NEMZETI SPORT VASÁRNAPI SZÁMÁT!