NB I: Daerden szervezettebb játékot vár a DVTK ellen

2012.11.25. 11:51
A labdarúgó NB I 16. fordulójának vasárnapi mérkőzésén az Újpest a DVTK-t fogadja. Jos Daerden, a hazaiak vezetőedzője szervezettebb játékot vár csapatától a Diósgyőr ellen.

„A Siófok ellen az első félidőben nem volt megfelelő a csapat szervezettsége, főleg amikor az ellenfél támadott. Ebből következett, hogy nem szereztünk elég labdát, márpedig anélkül nehéz támadást építeni... A héten, főleg pénteken és az utolsó edzésen leginkább tehát arra fókuszáltunk, hogy a múlt heti hibák ne ismétlődjenek meg, emellett pedig külön gyakoroltuk a befejezéseket. Nem volt könnyű az Eger és a Siófok elleni hazai bajnoki sem, de a DVTK ellen nehezebb mérkőzésre számítok. Ezért is kell nagyon koncentráltan és szervezetten játszanunk, fontos, hogy hogyan tudunk védekezésből támadásra váltani, hiszen egy-egy kontra is eldöntheti a három pont sorsát” – nyilatkozta Daerden az ujpestfc.hu-nak, majd kitért az ellenfél helyzetére is.ujpestfc.hu-nak, majd kitért az ellenfél helyzetére is.

„A Honvéd ellen olyan csapatot láttam, amely nem bízik igazán magában, ettől függetlenül egy nulla után meglepett, hogy diósgyőri részről négygólos vereség lett a találkozó vége. Az edzőváltás nyilván az elmúlt hetek eredményeinek következménye, de a DVTK például az első fordulóban ellenünk is bizonyította, hogy erős gárda, inkább abból kell kiindulnunk. Készültünk az előző mérkőzések felvételeiből, de lehet, hogy most egészen más szerkezettel áll fel, esetleg új játékosok kerülnek be a kezdőbe, ezekre megfelelő módon kell reagálnunk a pályán. Két bajnoki forduló van még hátra az évből, dolgoznunk kell tovább, hogy minél több pontot szerezzünk a téli szünet előtt. Naim Aarab már a csapattal készült a héten, de vasárnap ő még az NB II-ben lép pályára a Mezőkövesd ellen.”

Legfrissebb hírek

Szavazás: melyik volt a magyar futball elmúlt évtizedeinek legemlékezetesebb öngólja?

Labdarúgó NB I
5 órája

Szappanos Péter talán az év védését mutatta be – így lett a forduló legjobbja az NB I-ben

Labdarúgó NB I
7 órája

Minden egy helyen: a labdarúgó NB I 12. fordulójának összes gólja itt – videó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:41

Szélesi Zoltán: A Szuszában minden mérkőzés olyan, mint egy gladiátorharc

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:49

Galéria: vezetett, de pont nélkül maradt a Szpari a Szusza Ferenc Stadionban

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 21:42

Galéria: gólt sem szerzett a Paks a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 21:15

Fordított és nyert hazai pályán az Újpest a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 20:10

Yusuf és Zachariassen gólja döntött, az FTC a Paks legyőzésével hangolt a Milan elleni El-csatára

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 17:53