Haladás: Nagy Dániel a télen visszatér a Videotonhoz

2012.11.28. 16:02
A labdarúgó NB I-ben szereplő Haladás középpályása, Nagy Dániel kölcsönszerződése lejártával visszatér anyaegyesületéhez, a Videotonhoz. A 28 esztendős játékos a haladas.hu-nak elmondta, nem tervezi, hogy visszatér a Rohonci útra.

A Videotontól télen kölcsönvett Nagy Dániel sérülés miatt kihagyta a Haladás Eger elleni bajnokiját, de márteljes intenzitással edz. Ugyan krónikusnak mondható combközelítő-izom sérülése elő-előjön, szombaton pályára léphet a Győr ellen.A játékos Kovács István-féle megállapodás során létrejöttkölcsönadási szerződése az év végén lejár, Nagy pedig visszatér a Videotonhoz. Utóbbi teljesen természetes, viszont akik abban bíztak, hogy a futballista valamilyen módon tavasszal is zöld-fehérben futballozik, azoknak csalódniuk kell. Nagy Dániel a szerződéséből hátralévő fél évet mindenképpen a fehérvári klubban képzeli el. sérülés miatt kihagyta a Haladás Eger elleni bajnokiját, de márteljes intenzitással edz. Ugyan krónikusnak mondható combközelítő-izom sérülése elő-előjön, szombaton pályára léphet a Győr ellen.A játékos Kovács István-féle megállapodás során létrejöttkölcsönadási szerződése az év végén lejár, Nagy pedig visszatér a Videotonhoz. Utóbbi teljesen természetes, viszont akik abban bíztak, hogy a futballista valamilyen módon tavasszal is zöld-fehérben futballozik, azoknak csalódniuk kell. Nagy Dániel a szerződéséből hátralévő fél évet mindenképpen a fehérvári klubban képzeli el.

„Az biztos, hogy az idei utolsó bajnoki után hazautazom, és mivel jövő nyárig a Videoton szerződtetett labdarúgója vagyok, januárban Székesfehérváron jelentkezem az első edzésen.A fehérváriakkal nem tárgyaltam a jövőmről, így nem tudom, mik a terveik velem. Nyilván az esetleges játékosmozgásnagyban befolyásolja a keret összetételét, tehát még képlékeny a dolog” – fejtette ki Nagy Dániel, aki hozzátette, a családjával történt megbeszélés után úgy döntött, mindenképpen visszatér a Videotonhoz, függetlenül attól, hogy Székesfehérváron milyen szerepet szánnak neki.

A szombathelyi klubhoz kapcsolódó hír, hogy Artner Tamás segítője, Székely Tibor visszautasította az NB II-ben szereplő Szigetszentmiklósi TK ajánlatát, és a jövőben is a Rohonci úton tevékenykedik.

Legfrissebb hírek

NB I: megvan az első távozó az ETO FC-nél

Labdarúgó NB I
40 perce

Labdarúgás: legyőzte a svájciakat az U16-os válogatott

Utánpótlássport
17 órája

NB I: Bódog Tamás ígéretet kapott, hogy ütőképes keretet alakíthat ki

Labdarúgó NB I
19 órája

Az ETO, az FTC és a ZTE emelkedett ki a teljesítményindexekben, no meg Vitális

Labdarúgó NB I
19 órája

NB I: egy évvel hosszabbít a Paks rutinos középpályása

Labdarúgó NB I
21 órája

Zárt kapus lesz a Honvéd első hazai élvonalbeli meccse

Labdarúgó NB I
22 órája

Révész Attila: Benn maradunk jövőre is

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:23

Hosszabbított Banai Dáviddal az Újpest – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.05.20. 17:03
Ezek is érdekelhetik