Kaposvár: Feszültségeket okoz, ha valaki kimarad - Prukner

2012.10.30. 09:01
A labdarúgó NB I 12. fordulójában a Kaposvár megérdemelt, 1–0-s győzelmet aratott a DVTK otthonában. Prukner László, a Rákóczi vezetőedzője klubja hivatalos honlapján elmondta, nem engedi, hogy játékosai „belelovalják" magukat abba a helyzetbe, hogy már négy meccs óta veretlenek.

„Ezzel a két győzelemmel természetesen lélegzethez jutottunk – mondta a rakoczifc.hu-nak Prukner László. – Ahogy korábban is nyilatkoztam, keresem a csapatot, keresem azt, hogy kik tudnak egymás mellett jól játszani. Ha valaki kimarad vagy bekerül, az feszültségeket is okoz. Ezek a sikerek a feszültségeket ugyan nem tüntetik el, de jó irányba terelik a társaságot. A hat pont mellett ennek a két mérkőzésnek ez volt a legnagyobb hozadéka."

„Nem szabad, és nem is engedem, hogy belelovalják a játékosok magukat ebbe a dologba – reagált a vezetőedző arra a kérdésre, hogy az elmúlt hetek eredményes sorozata után mennyivel lesz könnyebb a folytatás. – Csak akkor beszélhetünk pozitív változásokról, ha ezt a jó formát ki tudjuk tolni még egy-két mérkőzés erejéig. Azon kell, hogy dolgozzak én is és a kollégáim is, hogy ezt a hozzáállást, amit produkáltunk a két meccsen, huzamosabb ideig tudjuk hozni. Reméljük, nem lesznek kiállítások, és még jobban tudunk koncentrálni annak érdekében, hogy a hátralévő találkozókon megfelelő teljesítményt nyújtsunk, s megfelelő mennyiségű pontot tudjunk gyűjteni."

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
6 órája

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.25. 12:11

Megtámadták Demjén Patrikot, súlyos sérülést szenvedett az MTK kapusa

Labdarúgó NB I
2026.09.25. 11:52

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
2026.09.25. 08:58

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 11:47