DVTK: Nincs verhetetlen csapat, az MTK sem az - Gosztonyi

Vágólapra másolva!
2012.10.04. 08:41
A labdarúgó NB I 10. fordulójában a DVTK az MTK-t látja vendégül. Gosztonyi András, a diósgyőriek középpályása a dvtk.eu-nak nyilatkozott a korábbi csapata elleni, pénteki mérkőzésről.

„A Sándor Károly Akadémián nevelkedtem, fiatalon kerültem az MTK első csapatához. A jelenlegi csapat tagjait szinte kivétel nélkül ismerem, többségükkel játszottam is együtt – kezdte Gosztonyi András klubja hivatalos honlapján. – Korábban egyszerű volt a Sándor Károly Akadémia helyzete, mert elsőként az egész ország területéről tudták toborozni a tehetségeket. Ez a helyzet mára megszűnt, de még mindig saját nevelésű fiatalokból áll az első csapat, minden korosztályból eljut két-három játékos odáig. Ezen kívül működik az a rendszer, hogy ugyanabban a stílusban játszanak a felnőttek és az utánpótlás-csapatok, így könnyű beilleszkedni, igaz a magasabb ritmust ebben az esetben is fel kell venni."

A 21 esztendős középpályás pénteki várakozásira is kitért.

„Jó csapatnak tartom az MTK-t, de nem verhetetlennek, mert olyan csapat nincs. Le kell vonni a Ferencváros elleni mérkőzés tanulságait, azonban már nem szabad az ott történteken rágódni, hanem előre kell tekinteni. Pénteken lehetőségünk lesz újabb három pontot szerezni, szeretnénk győzni" – szögezte le Gosztonyi.

A csapathoz kapcsolódó hír, hogy a diósgyőri játékosok José Luque édesanyjának halála miatt gyászszalagban lépnek pályára a pénteken 19 órakor kezdődő mérkőzésen.

Legfrissebb hírek

Gruber Zsombor: Varga Barnabás azt mondta, vegyem át a helyét

Labdarúgó NB I
1 perce

Szuhodovszki Soma: Lassan megszokom, hogy elöl futballozom

Labdarúgó NB I
3 órája

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
17 órája

NB I: íme, a 20. forduló válogatottja a Nemzeti Sportnál

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:20

A DVSC-nek elege lett Rúsz Márton játékvezetőből

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:56

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 15:19

Egy szerencsés góllal szakadt meg a Nyíregyháza ötmeccses nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 21:38
Ezek is érdekelhetik