FTC: kiemelt beruházási besorolást kapott az új stadion

MTI MTIMTI MTI
2012.07.26. 21:14
Kiemelt beruházásnak nyilvánította az új ferencvárosi labdarúgó-stadion építését rendeletével a kormány – derül ki a Magyar Közlöny legfrissebb számából. A kormányrendelet július 30-án lép hatályba.

A Közbeszerzési Értesítő július 20-i száma szerint az Újlak Mérnökiroda Kft. végezheti a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium által kiírt, az új stadion felépítéséhez kapcsolódó kivitelezési pályázat előkészítését.

A kivitelezői pályázat előkészítésén túl a nyertes feladata egyebek mellett az ütemterv összeállítása, közreműködés a módosított építési engedélyhez szükséges szakhatósági és közműengedélyek beszerzésében.

A Közbeszerzési Értesítő szerint a munka becsült ellenértéke 24.8 millió forint volt. A nyertes 23.9 millióért vállalta a feladatot.

Április elején a Magyar Közlönyben az jelent meg, hogy a magyar állam értékesíti a Ferencváros Üllői úti ingatlanának azt a részét, amelyre nincs szükség a nemzetközi mérkőzések megrendezésére alkalmas stadion építéséhez.

Emellett a nemzeti fejlesztési miniszternek gondoskodnia kell a labdarúgó-stadion létesítéséhez szükséges terület sporttevékenységet szolgáló hosszú távú hasznosításáról.

Tavaly december 23-án jelent meg, hogy az állam nettó ötmilliárd forintért visszavásárolja december 31-ig az Üllői út, Könyves Kálmán körút találkozásánál lévő FTC-ingatlant a tulajdonos Kevin McCabe-től úgy, hogy a vételár kifizetésekor az állam érvényesíti a tulajdonossal szemben fennálló, elmaradt stadionfelújításból származó 1.2 milliárd forintos követelését.

A Fradi-pálya 2008-as értékesítése kapcsán Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos tavaly márciusban tett feljelentést.

A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló törvény legfőbb célja a hatósági engedélyezési eljárások felgyorsítása, az ügyintézési határidők csökkentése. A törvénynek közvetlenül az ügymenet gyorsítását szolgáló szabályai mellett az egyes hatósági és szakhatósági hatáskörök kormányrendeletben egyedileg történő telepítése is a szakszerűséget és a gyorsaságot kívánja elősegíteni.

Az elmúlt napokban a debreceni Nagyerdei Stadion rekonstrukcióját is kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánította a kormány.

Legfrissebb hírek

Mourinho, Vinícius és a Real Madrid a Fradi ellen – fotók a meccsről

Minden más foci
2026.08.09. 12:08

„A Ferencváros mintha tétmeccsre jött volna ki” – így látták a Real Madrid–FTC mérkőzést a spanyol újságírók

Minden más foci
2026.08.09. 09:29

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24

José Mourinho: Látszik, hogy az FTC magas intenzitással játszik

Minden más foci
2026.08.09. 08:12

Fradi-gól és Real Madrid-győzelem a Groupama Arénában

Minden más foci
2026.08.08. 20:50

A Real Madrid megérkezett a Groupama Arénába – képek

Minden más foci
2026.08.08. 18:09

A legendás Vidi elleni kupadöntő feledhetetlen – a Real Madrid magyarok elleni meccsei

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 15:54

Roberto Carlos és a Real Madrid igazgatója meglátogatta Puskás Ferenc sírját

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 15:35