DVSC: Mostanra komplex labdarúgó lettem - Sidibe

2012.06.22. 11:32
Mint arról beszámoltunk, Ibrahima Sidibe visszatért korábbi sikereinek színhelyére, és a következő bajnoki idénytől újra az élvonalbeli DVSC-Teva futballistája lesz. A szenegáli támadó elmondása szerint nem levezetni jött vissza, mostanra komplexebb labdarúgó lett.

„Úgy érzem, tapasztaltabb, rutinosabb játékos lettem. Talán úgy fogalmaznék, jobban ismerem a testem, mint azelőtt, mint ahogy a teljesítőképességem határait is. Technikailag nyilván már nem nagyon fejlődik az ember ebben a korban, de a taktikát, a gondolkodásmódot illetően sokat tanultam. Azt mondanám, komplexebb futballista lettem, így harmincon túl" – nyilatkozta a 31 éves szenegáli támadó a dehir.hu-nak.dehir.hu-nak.

„Bízom benne, hogy a szurkolók meg a szakemberek azt mondják majd, ez a Sidibe most még jobb futballista, mint akkor volt. Szeretnék bizonyítani a debreceni közönségnek, amelyre mindig is szívesen emlékeztem vissza. Egyet megígérhetek: nem levezetni jöttem vissza a DVSC-be" – tette hozzá a többek között Ausztriában és Belgiumban is megforduló Sidibe

 

Legfrissebb hírek

„Ostoba, tudatlan és képmutató” – így reagált az izraeli szövetség az ír kapitány szavaira

Minden más foci
2026.09.22. 13:37

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

A Debrecen nehéz meccsen nyert a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:21

Dzsudzsák kérdő tekintete, Vasas-gólöröm az oldalvonalnál – galéria

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:54

Gert Remmel: Javaslom, hogy amikor a Vasas busza megáll Budapesten, vegyenek egy lottószelvényt!

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:34

Tíz perc alatt két gólt kapott a Vasas Debrecenben, mégis három ponttal távozott onnan

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 21:33

A Vasas technikás munkása

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 12:30