Ferencváros: a klub 100 millió forintra számíthat Olaszországból

2011.11.21. 10:43
Hamarosan pénz áll a házhoz a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencvárosnál, csaknem százmillió forintnak kell megérkeznie a Regginától.

Négy éve vette meg az olasz másodosztályban szereplő együttes az akkor tizenhat esztendős Kovácsik Ádámot, és mivel az olaszok szép jövőt jósoltak neki, nem sajnálták érte a 450 ezer euró kifizetését.

Igaz, a szerződésben kikötötték, csak abban az esetben utalnak, ha a játékos átesik a tűzkeresztségen. Nos, az immár húszéves kapus bemutatkozott a Regginában. Úgy tudni, a megállapodás szerint az első mérkőzés után százötvenezer eurót, majd a tizedik meccsét követően háromszázezret fizetnek az olaszok.

A Filipovics Vladan közreműködésével Olaszországba kerülő Kovácsik Ádám meggyőzően teljesít, már a tizenegyedik bajnokiján is túl van, így már intézik az átutaláshoz szükséges papírokat – a csaknem százmillió forint hamarosan megérkezik az Üllői útra.

Legfrissebb hírek

Öt évre kitiltották az európai stadionokból a Mussolini-pólót viselő ferencvárosi ultrát

Európa-liga
1 órája

NL: Corbu Máriusz meghívót kapott a román válogatottba

Minden más foci
8 órája

Hét éve nem kapott ki a Ferencváros idegenben fővárosi csapattól – a Vasas megszakítaná a sorozatát

Labdarúgó NB I
11 órája

Még három vagy négy pont kell az El-nyolcaddöntőhöz az FTC számára

Európa-liga
12 órája

„A győzelem egy darabját elvettétek a csapattól” – Kubatov Gábor a kirekesztő rigmusokat skandáló fradistáknak üzent

Európa-liga
Tegnap, 19:27

A Ferencváros az Európa-liga-forduló csapata a szurkolóknál

Európa-liga
Tegnap, 17:53

A Ferencváros érettebb csapat benyomását keltette, mint a Milan – véli az olasz másodedző

Európa-liga
Tegnap, 17:38

Costacurta: Mintha a milánói operában lettek volna, nem pedig a San Siróban

Európa-liga
Tegnap, 16:44