Videoton: Szakály Dénes a Magyar Kupában már játszhat

Vágólapra másolva!
2011.05.03. 19:09
A Videoton labdarúgócsapatának középpályása, Szakály Dénes az áprilisban elszenvedett részleges bokaszalag-szakadása után holnap a Magyar Kupa elődöntőjének visszavágóján, a Kaposvár ellen újra pályára léphet az első csapatban.

Szakály Dénes szombaton a Veszprém elleni NB II-es meccsen már pályára lépett a Videoton második csapatában, holnap pedig az első csapatban is játszhat, ugyanis bekerült a Kaposvár elleni MK-elődöntő visszavágóra nevezett keretbe.

„Elsősorban az erőnlétemet szerettem volna némileg helyrehozni, de azért úgy játszottam, hogy ne sérüljek meg ismét” – mondta a szombati visszatérés kapcsán a vidi.hu-nak az áprilisban a ZTE elleni meccsen bokaszalag-szakadást szenvedett Szakály Dénes.

„Nagyon örülök annak, hogy a Kaposvár elleni Magyar Kupa visszavágón már keretbe is kerülhettem, igaz, ebben az is benne van, hogy Sándort még mindig pihenteti a mester, míg Farkas az előző meccsen történt kiállítása miatt nem játszhat. Az, hogy esetleg a kezdőcsapatba is beférek-e, még elválik. Nagy lépést tettünk Kaposváron a továbbjutás felé az egy nullás győzelmünkkel, és szerintem holnap a döntőbe is lépünk. Hazai pályán legutóbb a Honvéd ellen kaptunk ki még tavaly októberben, nem hinném, hogy holnap lenne a következő itthoni vereségünk. Egyébként is, itthon más taktikával játszunk majd, Sóstón mindenki győzelmet vár tőlünk és mi is magunktól!” – tette hozzá a középpályás.

Legfrissebb hírek

A Videoton ügyvezetője a klubhonlapon reagált a szurkolói fórumokon olvasható kérdésekre

Labdarúgó NB II
14 órája

DVTK: Fehérvárról érkezik támadó középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 15:49

Boér Gábor: Az osztály szintje felett futballozott a Honvéd

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 23:01

Válságos állapotban van a Videoton UEFA-kupa-döntős klasszisa

Labdarúgó NB I
2025.07.22. 12:12

Új hátvéd érkezését jelentette be a Videoton

Labdarúgó NB II
2025.07.18. 16:56

Bobál Gergely: Eredményesek akarunk lenni, és vissza akarjuk szerezni a szurkolók bizalmát

Labdarúgó NB II
2025.07.17. 09:20

Legutóbb a DVSC-ben játszott, most szerződtette a Videoton

Labdarúgó NB II
2025.07.14. 16:57

A Videotonnál folytatja az Újpest középpályása – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.07.10. 12:28
Ezek is érdekelhetik