DVSC: dán élvonalbeli csapattal is összecsap a Loki Belekben

2011.02.04. 13:16
Címkék
A DVSC labdarúgócsapata vasárnap indul a törökországi Belekbe. Az edzőtábor alatt a hajdúságiak négy felkészülési mérkőzést játszanak, az előzetes tervekkel ellentétben a szlovén ND Gorica helyett a dán élvonalbeli AC Horsensszel találkoznak Czvitkovics Péterék.

„A DVSC-TEVA csapata vasárnap indul tíznapos edzőtáborozásra a törökországi Belekbe. Négy felkészülési mérkőzést játszik itt a Loki. A programban annyi változás történt, hogy az utolsó, tizenötödikére kiírt találkozót nem a szlovén ND Gorica, hanem a dán élvonalban jelenleg ötödik helyen álló AC Horsens ellen vívják meg a hajdúságiak" – adta hírül a dvsc.hu.

Február 9-én a cseh FK Mladá Boleslav, 11-én pedig az üzbég FC Pahtakor ellen lépnek pályára a piros-fehérek, míg február 13-án a román sztárcsapat, a Steaua Bucuresti lesz az ellenfél.

A DVSC az elutazás előtt még itthon is pályára lép – szombaton 11 órától otthon zárt kapus meccsen a Nyíregyháza ellen. A debreceniek második csapata, a DVSC-DEAC szintén szombaton, 12 órától játszik a Diósgyőri VTK vendégeként.

Legfrissebb hírek

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:21

Gólt szerzett, de sima koppenhágai vereséggel esett ki a DVSC a Konferencialigából

Európa-konferencialiga
2026.08.12. 19:50

Kl-selejtező: Markgráf kezd a DVSC ellen, Erdélyi a kapuban a Lokinál – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
2026.08.12. 16:57

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
2026.08.12. 10:37

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 09:50

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 07:53

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10