Bp. Honvéd: Morales elégedett a Szombathelyen szerzett egy ponttal

2010.09.19. 11:48
Egy pontot szerzett a Bp. Honvéd labdarúgócsapata az élvonalbeli bajnokság 7. fordulójában Szombathelyen. Idegenben általában nem rossz eredmény a döntetlen, a kispestiek viszont megszakítás nélkül négy megnyert meccsel a hátuk mögött érkezve a győzelemre is esélyek voltak a szezonban továbbra is nyeretlen Haladás otthonában. Massimo Morales, a Bp. Honvéd szakvezetője ennek ellenére nem elégedetlen az eredménnyel és a szerzett egy ponttal.
„Érdekes mérkőzést játszottunk Szombathelyen, a vizes talajon nem volt egyszerű futballozni – nyilatkozta Massimo Morales. – Taktikailag nagyon jól felkészített ellenféllel találkoztunk, és bizony az első félidőben a hazai együttes megérdemelten vezetett. A második félidőben játékosaim jobb felfogásban futballoztak, megmutatták, hogy egyenlíteni akarnak, majd azután, hogy ez sikerült, a győztes találatért küzdöttek. Volt lehetőségünk a második gól megszerzésére, ennek ellenére úgy vélem, igazságos az eredmény. A Haladás jó csapat, sokkal jobb annál, minthogy az utolsó helyen álljon. Igen, négy győztes meccs után ezúttal csak egy ponttal gyarapodtunk, ennek ellenére elégedett vagyok."
Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Kovács Bendegúz a legjobbak között az ifi BL-ben

Utánpótlássport
Tegnap, 9:07

Női Magyar Kupa: három gólt lőtt a Honvédnak, hetedszer nyerte meg a sorozatot az FTC

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 20:59

PSK: ötgólos meccsen kapott ki a Honvéd, iksz a Panathinaikosz–Juventus találkozón

Minden más foci
2026.04.29. 17:36

Puskás Akadémia–Real Madrid: fiúk és lányok is pályán

Minden más foci
2026.04.29. 08:43

Labdarúgás: feljutott az A-ligába az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.04.28. 16:09

Labdarúgás: négy gólt szereztek a fiatalok az NB I 31. fordulójában

Utánpótlássport
2026.04.28. 09:06

A kiesés elől menekülő Soroksár pontot szerzett az élvonalba igyekvő Honvéd otthonában

Labdarúgó NB II
2026.04.27. 21:55

Magyar Kupa: nyilvánosságra hozták a döntő pontos időpontját

Labdarúgó NB I
2026.04.27. 14:35
Ezek is érdekelhetik