Videoton: Mezey nem tudja garantálni a nagyobb nemzetközi sikert

Vágólapra másolva!
2010.07.01. 12:50
Mezey György szakvezető még nem tudja garantálni, hogy a Videoton nagyobb sikereket ér el a nemzetközi porondon. A szakember erről a klub hivatalos honlapjának adott nyilatkozatában ejtett szót.

„Egyforma következtetéseket lehet leszűrni ezekből a felkészülési mérkőzésekből: rendbe tudjuk tenni a csapatot – erős, értékes együttesünk van –, de még mindig nem tudok ígéretet tenni arra, hogy nemzetközi szinten ebből komolyabb eredmény jöjjön ki, ahogy azt sokan elvárják tőlünk. Egyelőre a szereplésünket olyannak látom, hogy így is elsülhet, meg úgy is, ha nem jön közbe semmilyen gikszer, akkor nyerünk, máskülönben vesztünk – ez azonban nem az én elképzeléseim szerint való" – mondta a vidi.hu-nak Mezey György.

A vezetőedző hozzátette, hogy még egy középső védő és egy középcsatár igazolását tervezi.

A Videotonhoz kapcsolódó hír, hogy Farkas Balázs belázasodott, így a középpályás hazautazott a piros-kékek windischgarsteni edzőtáborából.

Legfrissebb hírek

Életrajzi könyv jelent meg Mezey Györgyről

Magyar válogatott
2025.06.14. 22:44

Kalmár Zsolt felépült és készen áll az új kihívásra

Labdarúgó NB I
2025.06.14. 10:58

Aláírták a szerződést – Székesfehérvár önkormányzatának tulajdonába került a Fehérvár FC

Labdarúgó NB II
2025.06.13. 21:10

Cser-Palkovics András: Pénteken szeretnénk aláírni a Fehérvár FC átvételét

Labdarúgó NB II
2025.06.13. 09:06

NS-dokumentumfilm: visszatérés Madridba

Labdarúgó NB I
2025.06.12. 17:42

Eldőlt a Vidi sorsa – bejelentést tett Székesfehérvár polgármestere

Labdarúgó NB II
2025.06.10. 15:08

Az MLSZ megerősítette: elfogadták a fehérváriak beadványát, haladékot kaptak a nevezésre az NB II-es klubok

Labdarúgó NB II
2025.06.06. 13:40

A Vidi megmenekülését is segítheti az MLSZ új döntése

Labdarúgó NB II
2025.06.06. 11:02
Ezek is érdekelhetik