Felkészülés: a Bp. Honvéd hárommal küldte haza a dunaszerdahelyieket

Vágólapra másolva!
2010.07.10. 19:21
A Bp. Honvéd élvonalbeli labdarúgócsapata felkészülési mérkőzésen 1–0-s első felvonást követően 3–0-ra nyert a szlovákiai Dunaszerdahelyi AC ellen.    

Húsz perc késéssel indult a mérkőzés, mivel útközben az autópályán hármas karambol akadályozta a vendégeket, hogy időben megérkezzenek a Bozsik-stadionba.

A kispestiek a felkészülés közepén tartanak, a vendégeknél viszont már a jövő héten kezdődik a bajnoki szezon, de ez nem látszott meg a két együttes találkozóján.

A hazaiaknál több próbajátékos is lehetőséget kapott, így többek között a kameruni Hervec Tchami és a spanyol Javier Prada. A szakmai stáb tovább teszeli Joco Stokicot és Sadjo Hamant.

Hajdú szabadrúgásából szereztek vezetést a kispestiek, Stokic egy szép kiugratás után, míg Tchami egy parádés egyéni megmozdulást követően lőtt a DAC hálójába. A mérkőzést végül a piros-feketék magabiztos játékkal nyerték 3–0-ra.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS 
BUDAPEST HONVÉD–DAC (szlovákiai) 3–0 (1–0)
Bozsik-stadion, 200 néző. V: Landeszmann

HONVÉD, 1. félidő: Tóth I. – Tavars, Cuerda, Debreceni, Sadjo – Hajdú N., Álvarez, Coira, Hidi – Rouani (Zahié), Mohamed El-Jaman. 2. félidő: Kunsági – Tavars (Takács Á.), Debreceni (Cséke), Botis, Sadjo (Novák A.) – Coira (Soós), Prada, Hidi (Selmani), Stokic – Zahié (Vólent), H. Tchami

Gólszerző: Hajdú N., Stokic, Tchami

 

Legfrissebb hírek

A spanyol harmadosztályba igazolhat Mario Balotelli – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
11 órája

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
22 órája

Kl-selejtező: a fájó vereség után is optimisták a kassaiak, jön a visszavágó!

Európa-konferencialiga
23 órája

A Chelsea az Ajaxszal, Alexander Isak a Liverpoollal egyezett meg – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.30. 23:15

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

Megoszlott olvasóink véleménye a Dominik-névadásról

Magyar válogatott
2025.07.30. 11:19

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.29. 23:10

Szoboszlai-hatás? Évek óta a Dominik a legnépszerűbb fiúnév Magyarországon

Magyar válogatott
2025.07.29. 15:12
Ezek is érdekelhetik