A Loki elismerte, hogy szerződtette Balajtit

2010.07.05. 10:56
null
Balajti a Lokiban vagy a Villarrealban folytatja (Fotó: Meggyesi Bálint)
Igaznak bizonyultak a Nemzeti Sport információi, a DVSC-TEVA hivatalos honlapján, a dvsc.hu-n ismerte el, hogy szerződést kötött az U20-as válogatott Balajti Ádámmal, ám ha a spanyol Villarreal igényt tart a játékosra, akkor Spanyolországban folytatja. A támadó ötéves szerződést kötött a bajnokcsapattal.

Vasárnap már írtunk róla: a diósgyőri Balajti Ádám a Loki érintésével kerülhet Spanyolországba. A fiatal csatár a Villarrealnál volt próbajátékon, először vélhetően a B csapatban játszana. Na de mi köze a Debrecennek a Diósgyőr és a Villarreal üzletéhez?

Sok, nagyon is sok. Néhány hónappal ezelőtt a Diósgyőr súlyos gondokkal küzdött (pedig akkor még ki sem esett). A tulajdonos rengeteg pénzt fektetett az együttesbe azzal a reménnyel, hogy a csapat benn marad az NB I-ben, s így a televíziós jogdíjakból és a szponzorációs pénzekből fedezi a kiadásokat. De ez is kevés volt. Pénzhez kellett jutnia, mégpedig sürgősen. Például játékoseladásból.

Diósgyőri informátorunk szerint a klubnak kapóra jött, hogy Balajti Ádámot kiszemelte a Debrecen, ezért előszerződést kötött a két piros-fehér együttes. Úgy tudtuk, mintegy százezer euró, vagyis 26 millió forint volt az ár.

A Nemzeti Sport értesüléseit azonban nem erősítette meg a bajnokcsapat – egészen mostanáig. A dvsc.hu ugyanis arról számol be, hogy Balajti ötéves szerződést kötött a klubbal, s a mai napon csatlakozott is a hozzá.

„A DVSC-TEVA és a Diósgyőr – amelyben a játékos az előző idényt töltötte – között még a tavasz folyamán megegyezés született a labdarúgó játékjogának megvásárlásáról, ám Balajtinak ekkor már volt ajánlata a Villarrealtól, ezért azt kérte, hogy ha szerződteti a spanyol élcsapat, akkor ott folytathassa pályafutását" – áll a hivatalos honlapon.

„A Villarreal vezetői szeretnék még egyszer megnézi a futballistát, aki ezért hamarosan visszautazik egy hétre, addig pedig a Lokival edz. Amennyiben a spanyolországi szerződés nem jön létre, akkor a 19 éves játékos Debrecenben folytatja."

Legfrissebb hírek

Cibla Flórián sokat gyakorolta, hogyan kell a hosszú felsőbe tekerni a labdát

Európa-konferencialiga
23 órája

A Real Madrid elleni meccs miatt elhalasztották az ETO–FTC bajnokit – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.07.24. 15:53

Negyvennégy év után tud-e újra címet védeni az ETO?

Labdarúgó NB I
2026.07.24. 15:30

Gulácsi Péter a Villarrealhoz igazolhat – sajtóhír

Légiósok
2026.07.24. 09:22

Gert Remmel: Ez a teljesítmény messze nem volt tökéletes, nehéz meccs vár ránk idegenben

Európa-konferencialiga
2026.07.23. 23:14

Cibla Flórián remek gólja döntött, a Debrecen előnnyel utazhat Örményországba

Európa-konferencialiga
2026.07.23. 19:54

Dzsudzsák, Lang és Cibla is kezd a Lokiban a Pjunik ellen

Európa-konferencialiga
2026.07.23. 17:05

Új korszak kezdődött a Puskás Akadémiánál, a ZTE-nél az irány maradt, a nevek változtak

Labdarúgó NB I
2026.07.23. 16:45