Megyeri hamarosan az Olympiakosz játékosa lesz

2010.06.13. 12:45
null
Megyeri Balázs nem csak az alapvonalon képes jó teljesítményre (Fotó: Szabó Miklós, archív)
A görög Exedra Sports információi szerint a Ferencváros kapusa, Megyeri Balázs az Olympiakoszhoz szerződhet. A hírt a játékos menedzsere, Hrutka János is megerősítette, aki úgy tudja, nagyon előrehaladott tárgyalásokat folytat a két klub.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy a Ferencváros fiatal kapusa, Megyeri Balázs iránt több csapat is érdeklődik, az egyik a görög élvonalbeli Olympiakosz.

A görög Exedra Sports újságírója, Antonisz Ikonomidisz arról tájékoztatta a Nemzeti Sport Online-t, hogy információik szerint az Olympiakosz nagyon közel áll ahhoz, hogy megegyezzen Megyeri átigazolásáról a Ferencvárossal.

Ezt az információt a játékos menedzsere, Hrutka János is megerősítette.

„Kíváncsi voltam, meddig sikerül titokban tartani" – reagált megkeresünkre a menedzser.

„Megyerire már szezon közben felfigyeltek a görög Olympiakosz vezetői, de a konkrét tárgyalások nagyjából két hete kezdődtek, és úgy tudom, hogy már nagyon közel a megegyezés" – nyilatkozta Hrutka.

„Balázs 20 évesen hatalmasat lépett előre azzal, hogy alapemberré vált a Ferencvárosban, teljesítményét pedig a szurkolók is elismerték, hiszen például a Nemzeti Sport Online-on beválasztották a szezon legjobb csapatába. Úgy gondolom, Görögországban is képes lesz megfelelni a magas elvárásoknak, ugyanis nem a cserepadra igazolnák, hanem Antonisz Nikopolidisz helyére, első számú kapusnak" – fogalmazott a játékosügynök, aki szerint a Ferencváros kapusedzőinek is óriási szerepe van abban, hogy Megyeri külföldre szerződhet.

Az U20-as vb-bronzérmes játékost az Olympiakosz mellett több külföldi csapat is hívja, de úgy tudjuk, Megyeri hamarosan Görögországba utazhat, hogy tárgyaljon az athéni vezetőkkel, vagyis a jelek szerint tényleg nagyon közel a megállapodás.

Megyerit egyébként 2012-ig köti a szerződése a Ferencvároshoz.

 

Legfrissebb hírek

NB I: Kisvárda Master Good–Ferencvárosi TC

Labdarúgó NB I
9 perce

Nagy Krisztián tudja, milyen duplázni és nyerni a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
7 órája

A „kőfejtőben” ért véget a kupamenetelés – fotósorozat a Ferencváros Braga elleni El-nyolcaddöntőjéről

Képes Sport
9 órája

Nagyobb erők – Ballai Attila publicisztikája

Európa-liga
18 órája

Háromgólos FTC-győzelem az Újpest ellen a női labdarúgó NB I-ben

Labdarúgó NB I
23 órája

Tóth Alex: Mindennap készen állok a bevetésre

Légiósok
Tegnap, 7:07

Csodák nélkül, de magyarokkal – Deák Zsigmond publicisztikája

Bajnokok Ligája
2026.03.20. 23:15

Orosz Pál elárulta, a Ferencváros megtérítteti a vétkes szurkolókkal az okozott kárt

Európa-liga
2026.03.20. 16:45
Ezek is érdekelhetik