Soproni Liga: Sokan azt mondták, a Honvéd kiesik, erre tessék - Morales

2010.05.22. 19:55
A Budapest Honvéd 2–0-ra legyőzte a Ferencvárost a Soproni Liga 30. (utolsó) fordulójában. A mérkőzés után a két vezetőedző a találkozót közvetítő Sport TV-nek értékelte a látottakat.

„Csalódott vagyok, de el kell ismernem, hogy a teljes mérkőzésen jobb volt a Honvéd. Igaz, öt játékos hiányzott közülünk különböző okokból. Ami a tizenegyest illeti, nem is vitás, jogos büntetőt ítélt meg ellenünk a játékvezető" – nyilatkozta Craig Short, aki utolsó alkalommal ült a Ferencváros kispadján. Az angol szakember megjegyezte, nagyon várja már, hogy hazatérve ismét találkozhasson lányaival, hiszen a kisebbiket már négy hónapja nem látta.Craig Short, aki utolsó alkalommal ült a Ferencváros kispadján. Az angol szakember megjegyezte, nagyon várja már, hogy hazatérve ismét találkozhasson lányaival, hiszen a kisebbiket már négy hónapja nem látta.

„Fantasztikus tavaszi idényt tudhatunk magunk mögött. Amikor ideérkeztem, sokan mondták, hogy a Honvéd ki fog esni, erre tessék, a nyolcadikak vagyunk. A Fradi elleni meccs nagyszerű lezárása volt a szezonnak, ráadásul legyőztük a zöld-fehéreket. Megérdemeltük a győzelmet, igaz, szerencse is kellett az első gólunkhoz. Egyébként nem az a lényeg, hogyan jön a gól, hanem az, hogy jöjjön" – értékelte a találkozót Massimo Morales, a Honvéd vezetőedzője.

Az olasz szakember a riporter kérdésére válaszolva elmondta, szívesen maradna a kispesti klubnál, azonban erről nem ő, hanem a tulajdonos dönt majd.

Legfrissebb hírek

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
1 órája

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
14 órája

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16