Soproni Liga: Nincs miért szégyenkeznünk - Polonkai Attila

2010.05.23. 20:54
Hazai pályán 1–0-ra nyert a Győr labdarúgócsapata a Videoton ellen a Soproni Liga 30. fordulójában, így a fehérváriak a második helyen végeztek a bajnokságban. Polonkai Attila, a Videoton kulcsembere szerint a túlzott akarás rányomta a bélyegét csapata teljesítményére

„A túlzott akarás rányomta a bélyegét a játékunkra – nyilatkozta Polonkai Attila a találkozót közvetítő Sport Tv-ben. – A szünetben hallottuk, hogyan áll a debreceniek mérkőzése, de nem foglalkoztunk azzal, hogy hátrányban vannak, saját magunkra próbáltunk koncentrálni, de sajnos kihagytuk a helyzeteinket. Ettől függetlenül azt hiszem, nincs miért szégyenkeznünk, az utolsó fordulóban csúsztunk le a bajnoki címről. Sokáig az első helyen álltunk, a hajrában is volt sanszunk, hogy átvegyük a vezetést, de nem tudtunk élni vele. Szeretném megköszönni szurkolóinknak, hogy egész évben és a mai mérkőzésen is kiálltak mellettünk."

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: legyőzte a svájciakat az U16-os válogatott

Utánpótlássport
4 órája

Labdarúgás: döntetlent játszott Ausztriával az U17-es válogatott

Utánpótlássport
Tegnap, 16:29

NB II: a Videoton három játékosa is visszatér korábbi csapatához – hivatalos

Labdarúgó NB II
Tegnap, 16:14

Van 150 millió forintja? Megveheti a 2023-as kazah bajnokcsapatot

Minden más foci
Tegnap, 12:44

Labdarúgás: az ajánlás hatása – jóval több fiatalperc az NB I-ben

Utánpótlássport
Tegnap, 12:07

Fehérvári győzelemmel köszönt el a másodosztálytól a Budafok

Labdarúgó NB II
2026.05.17. 16:59

Labdarúgás: kikapott az U18-as válogatott Törökországban

Utánpótlássport
2026.05.13. 17:36

Kétgólos Honvéd-siker a feljutók rangadóján, kiesett a Budafok és a Békéscsaba – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.05.10. 21:00
Ezek is érdekelhetik