Zárt kapus lesz az FTC-Haladás bajnoki

2010.02.25. 12:26
null
Továbbra is nézők nélkül a Fradi... (Fotó: Farkas József)
Csütörtök délelőtt hivatalosan is értesítette az MLSZ illetékes bizottsága a Ferencvárost, hogy a Haladás elleni szombati Soproni Liga bajnoki mérkőzés zárt kapuk mögött kerül megrendezésre. Erről a 100% Fradi adott tájékoztatást.

A Ferencváros hivatalos honlapján, a 100% Fradi értesülései alapján közli, hogy a Magyar Labdarúgó-szövetség közleményben értesítette a klubot, hogy hiába kérte ellenkezőjét, nézők nélkül kell megrendeznie a Haladás elleni hét végi bajnokit.

Mint ismert, a DVTK elleni találkozón történtek miatt három meccsre bezárták a Ferencváros stadionját, amelyben az őszi szezon utolsó két találkozóját nézők nélkül rendezték meg. A klub ezután arra kérte a honi szövetséget, hogy a harmadik meccset már ne kelljen zárt kapuk mögött lebonyolítania.

Az MLSZ tájékoztatása szerint azonban jogerős fegyelmi büntetést még a szövetség elnöke (Kisteleki István) és az elnökség sem törölhet.

A két csapat szombaton 15 órakor játszik egymással, a találkozót szöveges formában honlapunk élőben közvetíti!

Legfrissebb hírek

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
5 órája

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43

Penge a kispadon – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2026.09.18. 23:11