Egygólos kolozsvári siker a Videoton ellen

Vágólapra másolva!
2010.02.09. 16:09
null
A Videoton csatárainak nem akadt sikerélményük a CFR ellen (Fotó: Szabó Miklós, archív)
Harmadik felkészülési mérkőzését is lejátszotta a törökországi Belekben a Videoton labdarúgócsapata: a fehérváriak 1–0-s vereséget szenvedtek a 2008-ban a Bajnokok Ligáját is megjáró kolozsvári vasutasgárdától.

Mezey György már a meccs előtt jelezte: gyakorlatilag bajnokiként kezeli a CFR Cluj elleni meccset, és mindössze két poszton nyílt a harc a kezdőbe kerülésért.

Az első lehetőség az 5. percben a kolozsváriak előtt adódott egy szöglet után, de Lacina Traoré nem tudta kihasználni a helyzetet. A CFR kezdte jobban a meccset, de a kapufát mégis a Vidi döngette meg egy távoli lövéssel – Elek foghatta a fejét balszerencséje miatt.

A szakadó esőben elsősorban Traoré őrzésével volt gondjuk a fehérváriaknak, az Arsenal által is figyelt, hatalmas termetű csatár a 42. és a 45. percben is kihagyott egy ziccert – de a jó iramú mérkőzésen 0–0-val fordultak a csapatok.

A második játékrészt Edimar és Traoré helyzeteivel kezdte a kolozsvári vasutascsapat, a Vidi pedig Alves, illetve Vujovics révén veszélyeztetett, majd a 65. percben megszerezte a vezetést a CFR – Deac labdáját Sebők kiütötte, de a kipattanó után az argentin Sixto Peralta talált be közelről.

Öt perc múlva a CFR kapusának, Nuno Clarónak kellett védenie egy gyors Videoton-kontra után, majd Cúlio helyzetét úszta meg a fehérvári csapat. A több lehetőséget kidolgozó román kupagyőztes minimális különbséggel győzött.

 FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Videoton–CFR Cluj (romániai) 0–1 (0–0)
Belek, Törökország.
Videoton: Sebők Zs. (Tujvel, 70.) – Lázár P. (Milanovic, 70.), Lipták (Sifter, 70.), Horváth G. (Andic, 70.), Elek Á. (Fejes, 79.) – Farkas B. (Ponczók, 70.), Sándor Gy. (Szakály D., 70.), Polonkai (Farkas II. B., 70.) – Nagy D. (Sitku, 70.), Alves (Lencse, 70.), Vujovics (Nikolics, 70.).
CFR: Nuno Claro – Panin (Cabrera, 72.), Edimar, G. Muresan (Dani, 62.), Hugo Alcantara (Tony, 72.) – Cadu (Konyuka, 82.), E. Dica (Bus, 87.), Culio, N. Dica (Peralta, 62.) – Bud (Deac, 62.), L. Traoré (Nei, 74.)
Gólszerző: Peralta (65.)
Legfrissebb hírek

U-válogatott védekező középpályást vett kölcsön a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.02.04. 15:36

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
2026.02.03. 17:39

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
2026.02.03. 09:33

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
2026.02.02. 21:54

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

A DAC döntetlent játszott az Austria Wiennel

Minden más foci
2026.01.26. 16:45
Ezek is érdekelhetik