Öt debreceni az év csapatában, Csertői a szezon legjobb edzője

Vágólapra másolva!
2009.06.11. 12:15
A Soproni Liga 2008–2009-es idényére az évad csapatán keresztül pillantunk vissza. Olvasóink szavazatai alapján a Polekszics – Bernáth, Korcsmár, Kuttor, Leandro – Czvitkovics, Molnár B., Bozsics, Csordás – Bajzát, Rudolf összetételű tizenegy lett a legjobb. Az edzők közül Csertői Aurél kapta a legtöbb voksot.
Rudolf Gergely is bekerült olvasóink csapatába
Fotó: Németh Ferenc (NS-archív)
Rudolf Gergely is bekerült olvasóink csapatába
Rudolf Gergely is bekerült olvasóink csapatába
Fotó: Németh Ferenc (NS-archív)
Rudolf Gergely is bekerült olvasóink csapatába

VÉGY EGY JÓ KAPUST…

A kapusok versenyében a bajnok debreceniek montenegrói kapusa nagy fölénnyel végzett az élen, a szavazatok 30 százalékát begyűjtve, és az összes posztot együtt nézve a légiósok közül is rá szavaztak a legtöbben (ha Leandrót nem számítjuk légiósnak). A 29 meccsen pályára lépő, az utolsó fordulóban büntetőből gólt is szerző kapusnak nagy szerepe volt abban, hogy csapata – a Haladással holtversenyben – a legkevesebb gólt kapta az idényben. És ha már a szombathelyi gárda szóba került, említsük meg a kapusok rangsorában harmadik helyen végző Rózsa Dánielt is, aki 25 évesen első élvonalbeli szezonjában nagyon sokat tett azért, hogy a Haladás a harmadik helyen zárja az idényt.

Persze ahhoz, hogy a DVSC és a Haladás kapja a legkevesebb gólt, nagyban hozzájárult a két gárda védelme, illetve középpályás védekezése is, amit olvasóink is elismertek szavazataikkal.

A Nemzeti Sport Online év csapatába a debreceniek „delegálják” a két szélső hátvédet Bernáth Csaba és Leandro de Almeida személyében (mindketten nagy fölénnyel nyertek), az egyik középső védőt (Kuttor Attila) és a védekező középpályást (Molnár Balázs) a Haladás adja.

A MAGYAR MALDINI

A legjobb bal oldali belső védőnek megválasztott 39 éves Kuttor Attilánál pedig meg kell kicsit állnunk, mert egy kalapemelést minimum megérdemel. A magyar Maldini (az összehasonlítás persze csak annyiban állja meg a helyét, hogy mindketten védők, és mindketten bajnokságuk legidősebb játékosai) húsz éve, vagyis 1989-ben mutatkozott be a hazai élvonalba, és azóta 545 bajnoki meccsen lépett pályára az NB I-ben, amivel abszolút rekordernek számít. Azok a játékosok, akikkel ő pályafutása jelentős részében együtt játszott, már visszavonultak, sportvezetők, edzők lettek. Kuttor azonban még mindig „nyomja”, ráadásul (magyar mércével) nem is akárhogyan. Harcosságával, rutinjával meghatározó játékosa volt Csertői Aurél (korábbi csapattársa…) gárdájának.

Az, hogy Kuttor 39 esztendősen a maga posztján a legjobb tudott lenni, kicsit elgondolkodtató a fiatalokra meg a bajnokság színvonalára nézve is... De erről a legkevésbé Kuttor tehet.

Azért szerencsére vannak olyan tehetségek is, akik bizonyították az idény során, hogy hosszú távon nagy értékei lehetnek a magyar labdarúgásnak. Közéjük tartozik az újpesti Korcsmár Zsolt, akit a legjobb jobb oldali belső védőnek választottak olvasóink. A 20 éves futballistának több meccset is ki kellett hagynia a szezon közben, de így is csapta egyik legjobbja volt, védő létére öt gólt is szerzett.

Rajta kívül a fiatalok közül feltétlenül ki kell emelni Varga Józsefet (DVSC) is, aki ugyan nem került be az év csapatába, de első szezonjában 20 évesen 20 bajnokin játszott (négy napja ünnepelte a 21. születésnapját), és a Nemzeti Sport játékosrangsorában (amely a tudósítók osztályzatai alapján alakul ki) a 8. helyen végzett, ő lett a legjobb utánpótláskorú futballista.

A KICSI CSORDÁS NAGY SZEZONJA

A legjobb jobb oldali középpályásnak megválasztott Czvitkovics Péter (DVSC) aratta a legnagyobb arányú sikert az egész mezőnyben, a szavazatok ötvenhat százalékát gyűjtötte be. A legjobb támadó középpályásnak az újpesti Mario Bozsicsot választották meg olvasóink, míg a bal oldalra Csordás Csaba (Kecskemét) került.

Czvitkovics és Bozsics jó teljesítménye nem meglepő, viszont Csordás Csaba és a Kecskemét kiváló szezonja nem tartozik a papírforma kategóriájába. Az NB I egyik legalacsonyabb játékosa, a 168 centis Csordás az idény során több poszton is megállta a helyét, és 14 góljával nagyban hozzájárult az újonc KTE jó szerepléséhez. A 31 éves játékos pályafutása legeredményesebb idényét produkálta az élvonalban, ugyanis korábban 154 meccsen „csak” 20 gólt szerzett (a 2008–2009-es idényben pedig 30 találkozón 14-et).

RUDOLF ÉS KABÁT KÉTFRONTOS CSATÁJA

A jobb oldali támadó posztján a 20 találatával gólkirályi címet szerző Bajzát Péter kapta a legtöbb voksot, így nem történt meg az, ami tavaly, amikor a gólkirály Waltner Róbert kimaradt az év csapatából, éppen Bajzát szorította őt ki (a 2007–2008-as idény legjobbjai közül Leandro és Czvitkovics került be idén is az „álomcsapatba”). A győriek 27 éves támadója azonban aligha tud örülni saját sikerének, mert bár csapata remek tavaszt produkált, a bajnokságban a pocsék ősz miatt csak a nyolcadik helyen végeztek, és a Honvéd ellen elbukták a kupadöntőt is, így nem indulhatnak az Európa-ligában.

A bal oldali csatár posztján Rudolf Gergely (DVSC) kapta a legtöbb voksot, megelőzve Kabát Pétert (Újpest). Érdekes, hogy egy másik voksolásunkon, amelyen azt kérdeztük, ki volt a szezon legjobbja, a lila-fehérek támadója nyert Rudolf előtt.

Az biztos, hogy mind a ketten rászolgáltak a szurkolók elismerésére. Kabát 25 meccsen 16 gólt szerzett, míg Rudolf 26 találkozón ugyanennyit. Utóbbi teljesítményét az is minősíti, hogy a magyar bajnokságban ő volt az egyedüli olyan játékos, aki vb-selejtezőn pályára lépett a válogatottban. Nagy meglepetés lenne, ha hamarosan nem szerződne külföldre (korábban szerepelt már Franciaországban, a Nancyban).

AZ ÉV EDZŐJE

Az edzők között a legtöbb voksot a Haladást a dobogóig vezető Csertői Aurél kapta, a második helyen a Kecskemétet ötödik helyig kormányzó szerb Tomiszlav Szivics végzett, míg a bajnokságot nyerő Herczeg András a harmadik lett.

Hogy miről marad emlékezetes a 2008–2009-es idény, csapatonként változó. Az biztos, hogy a bajnok Debrecennél, a harmadik Haladásnál vagy éppen a másik újonc Kecskemétnél jó emlékkel gondolhatnak vissza az évre, de a bajnoki címről lemaradó újpestieknek sincs okuk a szégyenkezésre. A szezon legjobbjai is ezekből a gárdákból kerültek ki (az egyetlen kivétel a győriek gólkirálya, Bajzát Péter).

A szavazások végeredményét itt olvashatja!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik