Urbán Gábor a Kozármisleny elleni kupameccsen térhet vissza

Vágólapra másolva!
2008.09.23. 13:56
Kedden három első osztályú csapat is pályára lép a Magyar Kupában a legjobb 16 közé jutásért. Az MTK Kozármislenyben, a Fehérvár Felcsúton, a Kecskemét pedig Pestszenterzsébeten szerepel. Az MTK-ban hosszú idő után újra bevethető Urbán Gábor, aki felépült a sérüléséből.
Urbán Gábor (fehér mezben) pályára léphet a Magyar Kupában a Kozármisleny ellen
Fotó: M. Németh Péter (NS-archív)
Urbán Gábor (fehér mezben) pályára léphet a Magyar Kupában a Kozármisleny ellen
Urbán Gábor (fehér mezben) pályára léphet a Magyar Kupában a Kozármisleny ellen
Fotó: M. Németh Péter (NS-archív)
Urbán Gábor (fehér mezben) pályára léphet a Magyar Kupában a Kozármisleny ellen

Az MTK a Pécs melletti Kozármislenyben lép pályára Magyar Kupa-találkozón. A hazai csapat a 14. helyen áll az NB II Nyugati csoportjában, de hiba lenne leírni a baranyaiakat, ugyanis az előző fordulóban a szintén élvonalbeli Paksot búcsúztatták.

Ráadásul az MTK-t az előző szezonban éppen egy alacsonyabb osztályú alakulat, az NB III-as Putnok ejtette ki.

Igaz, akkor még érvényben volt az a szabály, amely szerint döntetlen esetén az alacsonyabb osztályú együttes jut tovább, ezért köszönt el a további küzdelmektől a Garami-együttes az 1–1-es végeredményt követően. Ebben az idényben döntetlen után hosszabbítás, és ha szükséges, tizenegyesrúgások következnek.

Garami József, a kék-fehérek szakvezetője elmondta, nehéz meccsre számít a jó erőkből álló Kozármisleny ellen, de természetesen továbbjutást vár csapatától.

„A többfrontos csata végkimenetele a rendelkezésre állók számától függ. Nekünk most sok a sérültünk, számos játékosunk érintett a különböző utánpótlás-válogatottakban, így nagyon feszített a tempó, de az a célunk, hogy a lehető legtovább jussunk a kupában” – fogalmazott Garami a klub honlapján.

Az MTK szurkolói számára jó hír, hogy hosszú sérülése után újra pályára léphet Urbán Gábor, bár a kezdőcsapatba nem jelölte őt Garami József. Az egyesület weboldalán a Végh – Rodenbücher, Lambulics, Pintér Á., Vadnai – Nagy G., Zsidai, Pátkai, Szabó Á. – Kecskés, Hrepka összetételű várható kezdő tizenegy szerepel.

Az MTK-énál is nehezebb feladat vár a Fehérvárra, Varga István csapata ugyanis az NB II Nyugati csoportjában második helyen álló Felcsút gárdájához látogat.

A mérkőzés külön pikantériája, hogy a két együttes egyébként is szoros kapcsolatban áll egymással, hiszen a felcsútiaknál több fehérvári játékos futballozik kölcsönben.

Varga István a Sebők Zs. – Lázár, Koller, Horváth G., Andics – César Romero, Farkas B., Sifter – Vujovics, Sitku, Pavlicic összetételű kezdőcsapatot küldi pályára.

Az NB I-ben újonc Kecskemét is egy másodosztályú társaságnál, a Keleti csoportban 13. helyen álló ESMTK otthonában lép fel.

MAGYAR KUPA, KEDDI PROGRAM

32 KÖZÉ JUTÁSÉRT
ESMTK–Kecskemét 15.30 óra
Kozármisleny–MTK 16 óra
Felcsút–Fehérvár 18 óra
Legfrissebb hírek

Ismét légiósnak állhat a Salzburgban nevelkedő középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 15:49

Négyet kapott otthon a Vasas a Csákvártól, a KTE elhasalt Szegeden, kécskei bravúr Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
2025.07.27. 21:02

Nyert az újonc Tiszakécske az előző idény meglepetéscsapatának otthonában

Labdarúgó NB II
2025.07.27. 18:50

Az MLSZ közzétette a Magyar Kupa első fordulójának kezdési időpontjait

Labdarúgó NB I
2025.07.22. 20:06

Sorsoltak a Magyar Kupában, megvan az 1. forduló párosítása

Labdarúgó NB I
2025.07.11. 17:14

NB III-as gólkirályt igazolt a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2025.07.05. 07:01

Másodosztályú gólkirállyal erősített az Ajka

Labdarúgó NB II
2025.07.04. 21:56

Távozik Kozármislenyből az NB II-es gólkirály – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.07.03. 17:26
Ezek is érdekelhetik