MTK-siker az esőben a hazai pályán futballozó Debrecen ellen

Vágólapra másolva!
2008.03.22. 17:02
Az MTK nyerte a magyar labdarúgó-bajnokság élvonalának (Soproni Liga) huszadik fordulójának szombati rangadóját a Debrecen ellen. A fék-fehérek Pál András góljával szereztek vezetést a 78. percben, nem sokkal később pedig Pollák Zoltán távoli lökete alakította ki a 0-2-s végeredményt.
Fotó: Szolnoki László
Fotó: Szolnoki László

A mérkőzés elején a Debrecen némi nyomást gyakorolt az MTK-ra. A hazai csapati inkább távoli lövésekkel próbálkozott, míg a kék-fehérek a kontratámadásokra rendezkedtek be.

A kezdeti rohamok után azonban némileg alábbhagyott a lendület, s a félidő derekáig igencsak unalmas találkozót láthatott a stadionba kilátogató mintegy 5000 szurkoló – ezután azonban felpörögtek az események.

Ismét a Debrecen kezdeményezett: Kouemaha előbb egy bal oldali beíveléssel, majd egy távoli, lapos lövéssel veszélyeztetett. Mindkétszer sikertelenül.

A remekül védekező MTK igazán nagy helyzetet nem engedélyezett a Lokinak, s az egy-két ellentámadása pedig komoly galibákat okoztak a hazai kapu előtt.

A 32. percben Kulcsár léphetett ki a debreceni vendégvédők között, lapos lövése pedig majdnem beakadt Polekszics kapujának hosszú sarkába. Gól azonban nem született, a játékszer végül az alapvonalon távozott a játéktérről.

A szünet után némileg változott a játék képe, ekkor az MTK próbálkozott többször is távolról. Pátka és Kanta próbálkozásait azonban egyszer sem koronázta siker.

Ezután azonban visszaesett a mérkőzés színvonal, igaz ez nagyban a zuhogó eső számlájára volt írható. Egészen a találkozó utolsó negyedórájáig gyakorlatilag nem történt semmi.

Már úgy tűnt, gólnélküli döntetlennel végeznek a csapatok, amikor Kanta József remek ütemű indítása és Pál András higgadt befejezése előnyhöz juttatta az MTK-t.

A 86. percben Takács Zoltánt kiállította a játékvezető, amivel gyakorlatilag eldőlt a találkozó.

A tőrt Pollák Zoltán forgatta meg hazaiak hátában, amikor távoli, megpattanó lövése kialakította a 0-2-s végeredményt.

A listavezető MTK előnye így már négy pont a második Debrecennel szemben.

SOPRONI LIGA


Helyszín: Debrecen
Nézőszám: 5000
Játékvezető: Kassai
Asszisztensek: Vámos, Ortó
A KEZDŐCSAPATOK:
1 Polekszics 1 Végh Z.
22 Bernáth 15 Horváth L.
18 Máté P. 20 Lambulics
17 Mészáros N. 16 Pintér Á.
6 Takács Z. 24 Pollák
7 Dombi 7 Kulcsár T.
30 Kiss Z. 17 Zsidai
9 Sándor T. 2 Pátkai
77 Czvitkovics 13 Hrepka
40 Kouemaha 19 Kanta J.
8 Kerekes 28 Urbán
Klubmenedzser: Szakmai igazgató:
Herczeg András Garami Józse

Gólszerző(k): Pál (78.), Pollák (87.)
Csere: Mészáros helyett Komlósi (16.), Sándor helyére Leandro (szünetben), Kerekes helyett Sztojkov (72.), ill. Hrepka helyett Pál (74.), Urbán h. Kecskés (87.), Pátkai helyett Szabó Á. (90+1.)
Sárga lap: Dombi (77.), Czvitkovics (90+1.)
Kiállítva: Takács (86.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik