Honvéd: októberi gyereknap a kispesti Bozsik Stadionban

Vágólapra másolva!
2007.10.04. 16:51
A Budapest Honvéd FC "gyermeknapot” tart 2007. október 20-án a Bozsik-stadionban. Az esemény célja az, hogy gyermekek százai váljanak a labdarúgás szerelmesévé, s egyben együttesen demonstrálják, hogy a magyar futballnak van jövője.
A kispesti klubnál sokat és sokan fáradoznak azért, hogy minél több gyermek vegyen részt a Honvéd FC által biztosított ingyenes jegyekkel a Bozsik-stadionban rendezendő Budapest Honvéd–Győri ETO bajnoki mérkőzésen 2007. október 20-án, szombaton 15 órakor (a találkozót a Sport Tv élőben közvetíti).

A rendezők optimális esetben 3000 gyermek részvételére számítanak, köszönhetően a kora délutáni kezdésnek.

A rengeteg gyermek közül néhányan igazán szerencsések lehetnek: egy futballcsapatnyira való fiatal ugyanis a mérkőzés után találkozhat a Honvéd első csapatának játékosaival is, s a legszerencsésebb gyerkőc egy, a futballisták által aláírt labdával is gazdagabb lehet.

A klub labdarúgói már is meg kezdték a „toborzást”, hogy minél többen legyenek jelen a gyermeknapon – sorra járják az iskolákat, hogy személyesen is meghívják a diákokat a stadionba.

Az említett Deák Ferenc Gimnáziumon kívül jártak már az Erkel Ferenc Általános Iskolában, a Kós Károly Általános Iskolában és a Ganz Ábrahám Két Tannyelvű Szakiskolában is, de más intézmények is sorra kerülnek majd.

A gyermeknapra többféleképpen is lehet jelentkezni a Honvéd FC titkárságán, fontos azonban, hogy – a szervezés megkönnyítése érdekében – lehetőleg csoportok jelentkezzenek.

A legcélszerűbb az, ha iskolai csoportok jelentkeznek, akiket pedagógus(ok) kísér(nek), de természetesen más módon szerveződő csoportokat is szeretettel várnak a kispestiek.

A gyermekek felnőtt kísérői is tiszteletjegyet kapnak, de kérjük, hogy ők a gyerekek számának arányában racionális számban jöjjenek. A gyermekek felső korhatára 18 év, illetve ha valaki már betöltötte a 18-at, de még középiskolás, akkor természetesen még jöhet.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik